3. fejezet - A szomszéd kislány

Drága Olvasóim!
Meghoztam a harmadik fejezetet. Tudom, hogy tegnap volt a második, de nem bírom ki, hogy ne írjam folyamatosan. :D Nagyon szépen köszönöm a már 44(!!) feliratkozót! Folyamatosan növekszik az olvasók száma, amiért én hihetetlenül hálás vagyok Nektek! Köszönöm az előző fejezethez kapott kommenteket és pipákat is, mind nagyon jól estek. Remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
UI: Remélem tetszett a trailer, és ne felejtsetek el szavazni (jobb oldalon)!

A szomszéd kislány

A kisgyermek olyan, mint a tükör.
A szeretetet nem kezdeményezi,
de visszatükrözi.
     Megkönnyebbülten felsóhajtok, végre egyedül lehetek. Lassan, remegő kézzel húzom végig ujjaimat a nyakamon, amit percekkel ezelőtt Harry ajkai simogattak. Furcsa érzés visszagondolni rá. Annyira nem is volt kellemetlen, mint gondoltam, sőt, nagyon jól csinálta. Még szerencse, hogy hívták őt, mert lehet annyira sikerült volna ellazítania, hogy a végén tényleg lefekszünk. Azt mondta, este folytatjuk... Félek. De most nem Harrytől, hanem attól, hogy nem fogok tudni nemet mondani. Nem akarom odaadni magam neki, de ha nagyon erősködik, nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni. Épp ezért kerülni fogom az összes olyan helyzetet, amiből ez kisülhetne.
Hogy legyen valami hasznom is, kitakarítom a házat. Minden szobával végzek, s megállok Harry-é előtt. Ijesztő. Még azt is el tudom képzelni, hogy hullákat őriz odabent. Na jó, ez talán túlzás, de tényleg síri csend van. Csak állok és az ajtót nézem. Tekintetemet a kilincsre emelem és nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet oda bemenni. Ki tudja, hogy mivel őrzi a kis kuckóját.
Mire feleszmélek, az ajtó már nyitva áll előttem. A szívem gyorsan kezd kalimpálni. Lenézek a padlóra, s kicsit beljebb lépek. Egyelőre semmi különöset nem látok. Olyan Harry-s az egész szoba. Fekete bútorok, sötét ágy, tévé, laptop, és egy hifi, aminek a tetején CD-k hevernek. Fellélegezve megcsapja az orromat az az illat, amit Harry-n éreztem. Férfias és kellemes. Mivel puszta nézelődéssel úgyse megyek semmire, kicsit kutakodnom kell. Lassan lépegetek beljebb, de hallom a bejárati ajtó csapódását. Gyorsan kijövök, az ajtót óvatosan becsukom és lemegyek a lépcsőn.
- Látom, kitakarítottál - néz körbe és elmosolyodik. - Nem rossz!
Végigtekint rajtam, szemében újra látom a vágyat, ami egyszerre megrémiszt és beindít. Nyelek egy nagyot, s alsó ajkamba harapva lesütöm a szemem. Hallom lépteit, amint felém közeledik. Megfogja az alkaromat, lefelé lassan végigsimítja, majd hirtelen magához húz. A szemébe nézek és szaggatottan kifújom a levegőt, míg ő büszkén elmosolyodik.
- Az előbb élvezted? - simít ki egy hajtincset az arcomból, s a fülem mögé teszi. Nem válaszolok, újra lehajtom a fejemet, ám ő az állam alá nyúl, s felemeli. - Kérdeztem valamit. Élvezted? - hajol közelebb ajkaimhoz. Veszek egy mély levegőt, az agyamban végigfutnak a lehetőségek. Ha azt mondom, igen, akkor folytatja és eljutunk oda, ahova én nem akarok. Viszont ha nemet mondok, lehet hogy mérges lesz. Melyik a rosszabb verzió?
Hirtelen kopogást hallunk. Harry felsóhajt, lassan elenged és az ajtóhoz megy, kinyitja. Egy idős néni áll ott, előtte egy kislány. Szőke haja van, kék szeme és piros orcája. Kezében egy macit szorongat.
- Jó estét, Mrs. Fox, szia Zoe - köszön Harry kedvesen. - Miben segíthetek?
- El kell mennem a nyugdíjas klubba, nem vigyáznál addig Zoe-ra? - teszi ráncos kezét a kislány vállára. Harry felsóhajt, s lenéz a csöppségre.
- Na jó, gyere - fogja meg a kezét.
- Nagyon köszönöm, maximum egy óra! - mosolyog a hölgy, majd búcsúzkodás után elmegy, Harry becsukja az ajtót.
- Na mutasd, mid van - guggol le Harry és mosolyog rá, szemei csillognak. Teljesen más, mint eddig.
- Maci - mondja halkan Zoe, és a plüssállatot Harry kezébe adja.
- Nagyon aranyos. Pont, mint a gazdija - ad neki egy puszit.
- Ma is játsszunk? - öleli át a nyakát kis kezeivel, Harry felemeli és mosolyog rá.
- Persze, mit szeretnél?
Tátott szájjal állok, teljesen hihetetlen. Alig fogom fel, Harry-t, mintha kicserélték volna. A kislány láthatólag ragaszkodik hozzá és kedveli is.
- Mindegy. - Zoe még csak most veszi észre, hogy én is ott állok. - Ő ki? - hajtja a fejét Harry mellkasára és rám mutat.
- Isabel, ő most már nálunk lakik. Szeretnéd, ha ő is játszana velünk?
Halványan bólint, és még mindig a maciját szorongatva néz rám. Elmosolyodok. Harry beviszi a nappaliba Zoe-t, én pedig megyek utánuk, s leülünk a kanapéra. Harry beszéltetni kezdi a macit Zoe-nak, míg én elmerülök a gondolataimban.
Ettől az egésztől Harry csak még ijesztőbbnek tűnik, mert nem tudom, hogy melyik az igazi oldala. Olyan aranyosan játszik a kislánnyal, ám percekkel ezelőtt velem úgy bánt, mint egy tárggyal. Ha külseje alapján ítélnék azt mondanám, hogy veszélyes, de ez az ártatlan kislány valamiért mégis ragaszkodik hozzá.
- Kaphatok inni? - kérdezi Zoe.
- Persze - mosolyog rá Harry, majd rám néz. - Hoznál neki valamit?
- Kakaó jó lesz? - simítom meg puha tincseit, míg ő nagy kék szemeivel méreget engem, s kicsiket bólint. - Máris hozom! - állok föl és kimegyek a konyhába. Leveszek egy bögrét a polcról, öntök bele tejet, és beteszem a mikróba. Felülök a pultra, amíg várom, hogy kellően felmelegedjen. Mielőtt újra elkalandoznék, Harry megjelenik előttem, s lábaim közé áll.
- Ugye tudod, hogy ha Zoe elment, folytatjuk? - simítja meg az arcomat, miközben kajánul vigyorog. Nyelek egy nagyot, érintése ismét félelmet vált ki belőlem. - És a kérdésemre még mindig nem kaptam választ - hajol közel az ajkaimhoz. - Halljam, élvezted? - vezeti fel kezeit a combomon. Belém szorul a levegő. Elfordíotm a fejemet és lesütöm a szemem. - Válaszolj már, az Istenért! - mordul rám mérgesen. Összeszorítom a szemeimet, s halványan kicsiket bólogatok. Hallom, hogy kifújja a levegőt, s lassan rá nézek. Most már mosolyog. Örül, hogy élveztem a tetteit. Nem tudom, hogy ez nekem jó-e vagy sem. De legalább már nem ideges...
A mikró leáll, a tej már felmelegedett, Harry-re nézek, hogy engedjen el, de ahogy észreveszem, esze ágában sincs.
- Ha élvezted, az tudod mit jelent, ugye? - simítja meg gyengéden az államat. - Hamarosan te fogsz könyörögni, hogy lefeküdjünk - húzza másik kezét a combom belső felén, s egyre beljebb vándorol a keze. Az alsó ajkamba harapok és fészkelődni kezdek érintései alatt. - Hm, ezt is élvezed? - morogja a nyakamba, s ujjait végighúzza ott. Felsóhajtok, a furcsa érzésbe beleremegek, amit ő nagyon is élvez. Gyengéden megcsókolja a nyakamat, s ágyékát tolja nekem, ami belőlem egy szaggatott sóhajt vált ki. Nem tudok parancsolni a testemnek, nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy Harry mellkasára tegyem a kezem, és eltoljam magamtól. - Simán felizgattalak - mosolyodik el, s érzem, hogy elpirulok. Ez nekem egy kicsit kínos, mivel elég szégyellős és szerény lány vagyok, nem szoktam hozzá az ilyesfajta dolgokhoz.
Lassan eltávolodik, kiveszi a bögrét a mikróból, s megcsinálja a kakaót. Én csak ülök tovább, mint egy szerencsétlen, s próbálom fékezni a testemben gyülemlő vágyat, mely talán egyszer olyan tettre késztet, amit egy életen át bánni fogok.
Leugrok a pultról, és a nappaliba megyek, ahol egy igazán édes látvány fogad. Harry a mellkasára fekteti Zoe-t, betakargatja és simogatja az apró testét.
- Most már nem kell itt lenned, hamarosan elalszik - súgja. Teljesen úgy viselkedik, mintha az előbb semmi nem történt volna. Na jó, hol a másik Harry, mit művelt vele ez az imádnivalóan aranyos srác?
- Rendben - bólintok halványan és kimegyek. Azonban nem megyek föl, megállok az ajtó mellett és leskelődök. Kíváncsi vagyok, hogy viselkedik a kislánnyal.
Óvatosan simogatja, mintha attól félne, hogy összetöri.
- Harry - súgja Zoe és a szemébe néz. - Miért van itt ez a lány?
Halványan elmosolyodik, és kisöpri a haját az arcából.
- Mert már nincs anyukája és apukája, de ez még neked bonyolult. És az én anyukám eddig is ismerte őt és befogadta.
Zoe összeráncolja a szemöldökét, és a fejét visszateszi Harry mellkasára.
- Akkor ő most már a testvéred?
Harry halkan felnevet, s megsimítja a hátát.
- Nem igazán.
- Szerinted is szép lány? - kérdezi vékony hangon, s a maci fülével babrál. Lassan néz fel Harry-re, aki halványa elmosolyodik.
- Szerinted az?
- Uhum. És Maci szerint is.
- Hát akkor szerintem is - igazítgatja a pokrócot a kislányon. - Aludj, kis hercegnő - súgja és a fejére ad egy puszit. Akaratom ellenére is elmosolyodok. Harry olyan édesen bánik ezzel a csöppséggel. Bezzeg velem... Talán a kislány bájos tekintetével vette le őt a lábáról.
Harry is lassan elalszik, Zoe pedig továbbra is a mellkasán szunyókál. Nem tudom nem őket nézni, olyan kellemes látványt nyújt. Lassan beljebb lépkedek, s megállok a kanapé mellett. Harry kezei védelmezően fogják körbe Zoe apró testét. Elmosolyodok.
- Érzem, hogy figyelsz - szólal meg halkan Harry, s egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén. Szeme még mindig csukva van, így szerencsére nem látja a rémült fejemet.
- Csak... Zoe olyan aranyos - magyarázkodok gyorsan, bár tudom, hogy feleslegesen.
- Uhum, hát persze - néz rám, s még mindig mosolyog. - Szeretnél valamit? - néz rajtam végig.
- Nem, semmit - motyogom, s a tenyeremet kezdem kapargatni. Újabban ezt csinálom, ha ideges vagyok.
- Kár, mert én nagyon is szeretnék. Ha Zoe elment, nem menekülsz - kacsint, mire nyelek egy nagyot. Kopognak az ajtón, ezalatt Harry mosolya egyre szélesedik. - Itt a megmentőnk. Beengednéd?
Halványan bólintok, kimegyek és kinyitom az ajtót.
- Jó estét - mosolyog az idős néni. - Zoe-ért jöttem.
- Itt van - jön ki Harry, kezében az álmos kislánnyal. - Kincsem, ébredj - súgja és megsimítja az arcát. Zoe a kis kezével megdörzsöli a szemét és ad Harry-nek egy puszit. - Légy jó! - teszi le, s Zoe odamegy a nénihez.
- Nagyon köszönöm!
- Máskor is, Mrs. Fox - mosolyog Harry, majd ahogy elmennek, becsukom az ajtót. Lassan megfordulok, Harry lazán a falnak dőlve vigyorog rám. - Még van másfél óránk, szivi. Mit gondolsz, erőszakoskodnom kell, vagy teszed, amit mondok? - közeledik lassan felém, s tenyerét az arcomra helyezi. Szaggatott levegővétel után lesütöm a szemem. Ez a másfél óra nekem egy örökké valóság lesz...

24 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó lett! Istenem Harry olyan cuki volt a kislánnyal!!! Megõrülök... siess a kövivel nagyonnnn siessssssssss!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Még ma hozom a következőt. :)

      Törlés
  2. Annyira vártam már ezt a részt.Öröm táncot jártam vagy netán eső táncot?-Nem tudom,de nem esik szóval az előzőre tippelek.
    Imádom,hogy ebben a részben Harrynek megenyhűlt a szive a kicsi Zoe miatt,de hamar visszatér a nem kivánatos Harry Isabel miatt.Alig várom már a következő részt.Ragaszkodom,hozzá,hogy minél hamarabb készitsd el,mivel nem tudok beteleni vele,hogy ne olvassam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy vártad és, hogy táncoltál(?) :D
      Az jó, ha tetszett ez az oldala, mert nem kizárt, hogy a későbbiekben még visszatér. A következőt még ma este hozom! :)

      Törlés
  3. Gyorsan kövi részt! Nagyon jóóóó! :) :3

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    nagyon jó rész lett. :P
    remélem hamar jön a következő. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen.
      Ma jön a következő. :)
      Puszi <3

      Törlés
  5. Nagyon jó lett!! Gyorsan kövit!! :) :33 ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ma hozom a kövit. :)

      Törlés
  6. Nagyon jó!! Lett egy rajongód :D Imádom ahogy írsz mint egy profi ^^ :3 ja és siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Rajongóm? :3 Én, mint egy profi? Hát, nem mondanám, de köszönöm szépen! :) Sietek, még ma hozom.

      Törlés
  7. Most Harry-t egy másik oldaláról ismerhettük meg :)) Olyan aranyos :33 Siess!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ez volt a célom, örülök, ha tetszett. Sietek. :)

      Törlés
  8. Imádtam *-* <3 gyorsan a kövit, mert This is the best blog ever :33 <3 remélem hogy jól írtam xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Ma hozom a következőt. Igen, helyesírásilag jó, és köszönöm szépen! :) <3

      Törlés
  9. milyen jo ez a blog, csak nem reg talaltam de beleszerettem a tortenetbe , izgalmas nagyon, gyorsan a kovetkezot:)) <3 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Örülök, hogy ide találtál, de annak még jobban, hogy tetszik is! :) <3 Ma hozom a következőt.

      Törlés
  10. Azta nagyon jó lett siess a kövi részel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Sietek, még ma hozom! :)

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod! :)

      Törlés