5. fejezet - Büntetés

Drága Olvasóim!
Meg is hoztam az 5. fejezetet. Már 58 feliratkozó van, amit nagyon köszönök! <3 És az előző fejezethez érkezett kommentekért is nagyon hálás vagyok. Még nem tudom, hogy a következő fejezet mikor érkezik, de igyekezni fogok vele. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Büntetés

Az élet olyan, mint egy levél.
Sosem tudod, hogy mit tartogat számodra.
     Csak állunk és nézünk egymásra, miközben rajtam ezernyi érzelem fut át.
- Ismeritek egymást? - néz Harry először rám, aztán Louis-ra.
- Nem - vágja rá rögtön, megköszörüli a torkát, kikerül és leül.
- Akkor térjünk rá a tárgyra. Isabel, rád már nincs szükség, elmehetsz - tol kifelé a konyhából. Még mindig sokk alatt vagyok. Louis, aki fél éve sms-ben dobott mindenféle magyarázkodás nélkül, most itt van. - Ha elmentek, lesz egy kis beszélnivalónk - súgja. Próbálom levenni, hogy milyen hangulatban van, de tekintete semmitmondó. - Most menj a szobádba!
Kicsiket bólogatok, s felmegyek. Az ágyra fekve átölelem a párnát. Ugyanolyan érzésem van, mint az első randink után. Csak rá tudok gondolni. És most letagadta, hogy ismer... Ez fáj a legjobban. Még most sem vagyok rajta túl teljesen, de nyilván ő már igen. Gondolom azóta már nem egy lánnyal volt. Sőt, lehet, hogy már rég együtt van valakivel, és boldogok. Muszáj túl lennem rajta, csak még nem tudom, hogy hogy fogom csinálni.
Gondolatmenetemet az ajtócsapódás szakítja félbe. Odanézek, s ahogy meglátom Louis aggódó tekintetét, rögtön felülök.
- Mit akarsz? - kérdezem a könnyeimmel küszködve. Felsóhajt és leül mellém, de én távolabb húzódok tőle.
- Kicsim, beszélnünk kell - teszi kezét az enyémre. Érintésébe még mindig ugyanúgy beleborzongok, mint első találkozásunkkor. - Ami történt, az...
- Az már a múlté - vágok közbe, s oldalra nézek. Louis felsóhajt, kezét az arcomra teszi, s újra kényszerít, hogy ránézzek. Szemében ismét elveszek, amit ő kihasznál, és egy apró csókot lehel ajkaimra. A szívem erősen és hevesen ver, mint eddig még soha.
- Nem akartam veled szakítani - súgja. - De muszáj volt, mert... mert csak így óvhattalak meg.
- Mégis mitől? - ráncolom a szemöldököm. Nem hiszem el, hogy ő is titkol valamit, aminek ráadásul biztos, hogy köze van Harry-hez és a feketébe öltözött pasasokhoz.
- Az most mindegy - néz le, s simogatni kezdi a kézfejemet. - De hidd el, nekem is fájt.
- Képzelem mennyire, amikor egy sms-ben dobtál! Louis, én... én még mindig szeretlek - még mindig a könnyeimmel küszködve beszélek. Fáj, ami történt, de az még jobban, hogy most itt van.
Lassan megsimítja az arcomat és a szemembe néz.
- Én is téged - törli le hüvelykujjával a könnycseppet, ami végigcsordul az arcomon. - Veled akarok lenni, hidd el, de... nem lehet - csuklik meg a hangja, s homlokát az enyémnek dönti.
- Miért? És mi ez az egész? Miért vannak itt ezek a srácok, és miért szólítják Harry-t a főnöküknek? És te hogy keveredtél bele? - rohamozom le kérdéseimmel, de ő csak a fejét rázza.
- Nem mondhatom el, sajnálom - súgja elhaló hangon. Felsóhajt, és lassan elenged, de a keze után nyúlok.
- Ne menj el, ne hagy egyedül újra! - ölelem meg szorosan. Visszaölel, s hallom, hogy szipog. - Louis, kérlek maradj velem, te vagy az egyetlen biztos pont az életemben!
A könnyek patakként folynak le az arcomon, míg ő nyugtatóan simogatja a hátamat.
- Nem lehet, ha Harry megtudja... - nem folytatja. Lassan elenged, s a szemembe néz. - Nem lehet - simítja meg az arcomat.
- Nem fogja megtudni! - fogom meg két oldalt az arcát. Látom, hogy a szeme sarkában könnyek gyűlnek, ami nekem is hihetetlenül fáj. - Kérlek - lehelem. Szaggatottan kifújja a levegőt, lehunyja a szemét és lassan megcsókol. Talán ez a legérzékenyebb csókunk, ami eddig volt. Ebben benne van minden érzelem. Mégis úgy érzem, túl hamar elválnak ajkaink.
- Mennem kell - súgja, és feláll.
- De még találkozunk, ugye? - nyúlok a keze után és a szemébe nézek. Felsóhajt és egy halvány mosoly jelenik meg a szája szélén.
- Ígérem.
Elengedem, s kimegy. Újra egyedül maradok, úgy érzem, mintha üres lenne belül valami. De itt volt. Itt volt, és azt mondta, szeret. Még fogunk találkozni, csak Harry-nek nem szabad megtudnia.

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, mióta az ágyamban fekve ábrándozok. Teljesen elkalandoztak a gondolataim, már csak arra eszmélek fel, hogy Harry beront. Hirtelen felülök, s ő az ajtófélfának dől, kezeit a zsebébe csúsztatja.
- Honnan ismered? - néz rám. A szívem a félelemtől hevesen kezd verni, de próbálok úgy tenni, mint aki nem tudja, miről beszél.
- Kit? - ráncolom a szemöldökömet.
- Ne játszd meg magad! - lép beljebb. - Ki vele, honnan ismered Louis-t?
Az ajkaim remegnek, nem tudok egy hangot se kinyögni. Idegesen kapargatom a tenyeremet, ő pedig leül közel hozzám.
- Nem hallod? Kérdeztem valamit - súgja, s tekintete rátalál az enyémre. Próbálom kerülni a szemkontaktust, de túl közel van hozzám.
- Én... én nem.. én tényleg... - dadogok össze-vissza.
- Ajánlom, hogy ne hazudj - simítja végig a lábamat. Nyelek egy nagyot, s kicsiket bólogatok, miközben belülről harapdálom az ajkaimat. - A reggeli elalvásodért pedig büntetés jár - hajol a nyakamhoz, és megcsókolja. Becsukom a szemem, s érzem, hogy az egész testem remeg a félelemtől. - Ne félj, nem fog fájni - súgja. - Csak egy kicsit kényeztetsz engem, ennyi az egész - húzza végig forró nyelvét a nyakamon, mire akaratom ellenére is felsóhajtok. Elmosolyodik. Lassan eltávolodik tőlem, ami számomra egy hatalmas megkönnyebbülés. Ám nem megy ki. Lefekszik az ágyra, s rám néz. Vár valamit, csak fogalmam sincs, hogy mit. - Na?
- Öm... mit... én most mit... - dadogok megint szerencsétlenül. Felsóhajt és megforgatja a szemét. Már biztosan a falra mászik tőlem, de erről nem tehetek.
- Gyere ide - fogja meg a karomat és magára húz. - Kényeztess, izgass fel!
Rémülten nézek rá, a feje mellett támaszkodok a kezeimen, de úgy érzem, mindjárt összerogynak. Terpeszben vagyok fölötte, keze már a fenekemen pihen. Nyelek egy nagyot, fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Szaggatottan kifújom a levegőt, lassan lehajolok és egy kis csókot lehelek a nyakára. Jólesően felsóhajt, szóval még nem szúrtam el. Még. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan valamit elcseszek, ő pedig nagyon mérges lesz.
- Ez az, eddig jó - túr a hajamba, ahogy tovább csókolgatom a nyakát. Remegő kezemet lassan a pólója alá vezetem, s végigsimítok izmos mellkasán, kockás hasán. Úgy érzem, most nem nagyon tudok parancsolni a testemnek, kicsit mozogni kezdek rajta. Ajkaimat szétnyitom, és kissé megszívom a nyakát, mire egy halk nyögés szalad ki a száján. A csípőmnél fogva magára ültet, s végigsimítja az oldalamat. - Vedd le a pólódat - utasít, halkan zihálva. Nyelek egy nagyot, egy kis habozás után leveszem, de érzem, hogy máris elpirulok. Olyan kellemetlen, ahogy alsó ajkába harapva legelteti rajtam a szemeit. Lehúz magához és hirtelen megcsókol, de most érzem benne a vágyat, ami megrémít. Vadul falja az ajkaimat, miközben keze bejárja a testem minden részét. - Most a nadrágodat is vedd le - súgja az ajkaimra. Lemászok róla, és lassan leveszem, amíg ő megszabadul pólójától. Nagyon félek, hogy nem fog tudni leállni. Visszafekszik, s rám néz, hogy másszak újra rá. Kicsit ódzkodva, de megteszem. Szenvedélyesen csókol meg újra, végigsimít a hátamon, s érzem, hogy kipattintja a melltartómat. Ijedten kapok az anyag után, s melleim előtt tartom. - Ne félj, láttam már, nem emlékszel? - mosolyog kajánul, elveszi a kezeimet és eldobja a melltartót. Csillogó szemekkel nézi a testemet, én pedig egyre kínosabban érzem magam. Hatalmas kezeit melleimre teszi, s masszírozni kezdi. Elég furcsa érzés, és kellemetlen, ahogy hozzám ér. - Vedd le rólam a nadrágot - simít végig mindkét mellemen. Kicsit bólintok, majd lejjebb mászok és elkezdem kicsatolni az övét. Ám annyira zavarban vagyok, hogy csak remegő kézzel ügyetlenkedek, képtelen vagyok kipattintani. Így ő gyorsan segít benne, majd vár, hogy folytassam. Felsóhajtok. Lassan letolom róla, majd ledobom a földre és ránézek, várva a folytatást. Hirtelen maga alá ránt, felhúzza a lábaimat és közéjük férkőzve csókol meg. Meztelen felsőtestünk egymáshoz ér, ami neki valószínűleg tetszik, de nekem a legkevésbé sem. El sem hiszem, hogy itt fekszek alatta, és már csak egy szál bugyi takarja a testem, de ahogy sejtem, már az sem sokáig.
Megremegek, ahogy anyagon keresztül elkezd simogatni. A bicepszét fogom, és halkan nyöszörgök, hogy hagyja abba, bár tudom, hogy esze ágában sincs.
- Szót fogsz nekem fogadni? - néz a szemembe, közben ujjai egy pillanatra sem állnak le. Hevesen bólogatok. - Válaszolj!
- Igen - zihálom. Elmosolyodik, s megcsókolja a nyakamat.
- Mostantól mindig őszinte leszel hozzám? - dörmögi.
- I..igen - veszem gyorsan a levegőt, egyre furcsább érzés vesz hatalmába.
- Honnan ismered Louis-t?
A szívem már hevesen ver, s a bicepszét fogom. Próbálom eltolni, de túl erős hozzám képest.
- Nem ismerem - nyelek.
- Hazudsz! - húzza hirtelen félre a bugyimat. - Szóval?
Már a sírás határán vagyok, de próbálom tartani magam.
- A... a barátom volt - zihálok. Elmosolyodik és halkan kuncogni kezd. Csak tudnám, hogy mi ebben olyan nevetséges!
- És nem fektetett le? Még csak nem is okozott neked örömet? - simítja végig a középpontomon ujjait, amibe ismét beleremegek.
- De, mi... mi nem feküdtünk le, csak... csak... - olyan kínos erről beszélni.
- Megujjazott? - néz rám. Zavarba hoz, hogy ennyire szókimondó, de legalább nem nekem kellett kinyögnöm.
Kicsit bólintok.
- Hm, értem. És te mit csináltál vele? - veszi el onnan az ujjait, s a fejem mellé könyököl. Felsóhajtok, s próbálok egyenletesen lélegezni.
- Hát én... én le...
- Leszoptad? - kérdez rá ismét, engem még kellemetlenebb helyzetbe hozva ezzel. Egy aprót bólintok.
- Szóval ez a barom arcú megujjazott és leszopatta magát, de már arra nem volt képes, hogy a farkát beléd tegye.
Fáj, hogy így beszél róla, meg az is, hogy Louis-val nem tettem meg azt, amit most Harry-vel.
- Nem baj, legalább így az enyém leszel - mosolyodik el, s én rémülten nézek rá. Nem akarok vele lefeküdni, és azt ígérte, vár egy kicsit.
Megfogja a bugyim szélét, és le akarja húzni, de szerencsémre megszólal a telefonja.
- Ezt nem hiszem el - sóhajt. Lemászik rólam, majd felveszi. - Mi van, nélkülem még szarni se tudsz?!
Amennyire csak tudom, takarom magam, amíg ő hallgatja a vonal másik oldalán lévőt.
- Mi van? Nem, az nem lehet! - túr idegesen a hajába. - Ah, mondd meg neki, hogy két perc és megyek - csapja le. - Ezeknek mindig a legjobbkor kell keresniük - öltözik gyorsan, míg én továbbra is megszeppenve nézem őt. - Maximum fél óra, szóval addig eszedbe ne jusson meglépni! - parancsol rám, és kiviharzik a szobámból.

18 megjegyzés:

  1. Imádom *------------------------* megölsz kib*****t jó lett nagyon-nogyon gyorsan a kövi részt:))) IMÁDOM
    xxKourtney

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Már kint is van a következő rész! :)

      Törlés
  2. Hát most egyre kíváncsibb vagyok! Gyorsan KÖVIT! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha kíváncsibb vagy. Már kint is van a következő fejezet. :)

      Törlés
  3. Nagyon jó lett kíváncsi vagyok a folytatásra *-*
    Gyorsan a kövit.. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Már kint is van a következő. :)

      Törlés
  4. Nagyon jó lett! Awhhh siess a kövivel!!!

    VálaszTörlés
  5. Szia Nagyon jó lett. Egésznap néztem mikor jön a kövi :). Siess kérlek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen. :) Már kint is van a következő.

      Törlés
  6. Szohoz sem jutok, nagyon jol irsz, csak igy tovabb. Alig varom a kovit:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) <3 Már kint is van a következő.

      Törlés
  7. uhh nagyon jó rész lett. :P
    kíváncsi vagyok, hogy mi lesz így és hogy Louis fog-e vele még találkozni. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Az a következő fejezetekből kiderül. :)
      Puszi <3

      Törlés
  8. Nagyon jó lett siess a kövi részel

    VálaszTörlés
  9. Fenomenális lett *-* Csak ennyit tudok mondani mert még mindig le vagyok sokkolva :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés