38. fejezet - Durva harc lesz

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 38. fejezetet. Valamivel izgalmasabbra sikeredett, mint az előző, de kíváncsian várom a véleményeteket! Köszönöm szépen a kommenteket és a pipákat is az előző fejezethez, és már 131 feliratkozó van, amiért szintén szörnyen hálás vagyok! :') Köszönöm, hogy vagytok nekem, és remélem, hogy továbbra is velem maradtok és nem okozok nektek csalódást. Jó olvasást!

Durva harc lesz

Röhejes, hogy egy ember miatt
 képesek vagyunk teljesen
kifordulni magunkból.
     Ahogy kinyitom a szememet, tekintetem rögtön az ablakra irányul. Látom, hogy az utakat és járdákat ellepi a vastag hótakaró. A fehér, hideg csapadék most is sűrűn hullik, s mivel még hajnal van, az utca lámpáinak fényében csillognak az apró hókristályok. Halvány mosolyra húzódik a szám, a takarót ledobom magamról és az ablakhoz battyogok. Kezemet a hideg párkányra teszem és úgy bámulom a gyönyörű, hófedte tájat, ami eddig bármikor meg tudott nyugtatni, kivéve most.
Pár nap múlva szilveszter. Más normális ember épp tervezgeti, hogy kivel és hol fog bulizni, ezzel ellentétben engem egy cseppet sem hoz lázba. Sőt, kiráz a hideg, ha arra gondolok, ezt az ünnepet Harry nélkül kell töltenem.
Hallom, hogy Louis mocorog, és ránézek. Tapogatózni kezd maga mellett és fáradtan felnyög.
- Miért nem fekszel mellettem? - motyogja, miközben fél szemmel rám tekint.
- Csak nézem a hóesést - erőltetek egy mosolyt és tovább bámulom, ahogy az apró hópelyhek földet érnek.
- Tudom, hogy imádod a telet, de engem is imádhatnál annyira, hogy legalább egy reggeli puszival bearanyozd a napomat - könyököl föl és pajkosan vigyorog rám. Mosolyogva megforgatom a szemem, majd odamászok mellé és az arcára nyomok egy puszit.
- Délutánig elintézed nekem a dolgokat? Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, te már tapasztaltabb vagy ebben - pislogok rá.
- Persze, ha még lustizhatok egy kicsit -  fordul hasra és egy nagy sóhaj után a fejét a párnák közé dugja. Halványan elmosolyodok.
- Addig én megyek, sétálok egy kicsit - megyek a fürdőbe. Gyorsan összekészülök, nem akarom húzni az időt semmivel. Az előszobában magamra kapom a csizmámat, kabátomat és a sálamat, majd kilépek a hidegre.
Elindulok az utcákon. Hallom, ahogy a hó ropog a talpam alatt, s érzem, hogy a hideg pelyhek szinte csípik az arcomat.
Szokásomhoz híven most is a parkba megyek. Szeretem ezt a helyet, bár fogalmam sincs, hogy miért. Annyira megnyugtat.
Leülök az egyik padra és csak nézek magam elé. A kezeim a zsebemben vannak, félek, hogy amúgy megfagynának. Egy ismerős kislánynevetésre figyelek fel. Tekintetemet a hang irányába szegezem, s halvány mosolyra húzódik a szám. Zoe játékosan ugrál a hóban. De vajon kivel van itt?
A választ fél percen belül megkapom. A gyomrom görcsbe rándul, ahogy meglátom a göndör srácot, akinek arca és orra piros a hidegtől. Harry felemeli a kislányt és megpörgeti a levegőben, miközben mindketten hangosan kacagnak.
Elmerülök abban, hogy végignézzem Harry öltözékét, s észre sem veszem, ahogy közelednek felém.
- Isabel! - ölel át szorosan Zoe. Halványan mosolyogva viszonzom ölelését és mélyen felsóhajtok. Még véletlenül se nézek Harry-re, aki Zoe mögött áll, félek, hogy elvesznék a szemeiben. - Képzeld, Harry-vel töltöm az egész napot! Te miért nem voltál otthon? - pislog rám értetlenül. Egy hajtincset kisimítok az arcából, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat. Az igazat mégsem mondhatom el neki.
- Tudod, én már elköltöztem az egyik barátomhoz.
- Egyedül hagytad Harry-t! Így folyton engem zaklat, hogy játsszak vele - súgja az utolsó mondatot, amin muszáj elmosolyodnom.
- Zoe, elkezdenéd építeni a hóembert? Mindjárt megyek és segítek - guggol le mellé Harry.
- Na jó! De siess, mert egyedül nem bírom - nyom egy cuppanós puszit az arcára és elszalad. Harry csillogó szemeit rám emeli, mire rögtön elfordítom a fejem.
- Jól vagy? - ül mellém. Szinte beleszédülök, ahogy ezernyi érzelem söpör át rajtam, némelyik ellentmond egymásnak. Szeretet, gyűlölet, harag, hiány és csalódottság. Mikor lesz ennek végre vége? - Nem nagyon akarsz velem beszélgetni, igaz? - hajol egy kicsit közelebb. Nem reagálok semmit. Remélem, hogy a hangos és heves szívverésemet nem hallja. - Louis normálisan bánik veled? Ugye nem bánt?
- Te vagy az egyetlen, aki bánt! - fordítom felé a fejemet és szinte azonnal elveszek zöldellő tekintetében.
- Tudod, hogy nem szándékosan! Szándékosan sose bántanálak ezt te is pontosan tudod, csak túl makacs vagy!
Kezét lassan az arcomra simítja és hüvelykujjával gyengéden simogatni kezd.
- Te jó ég, mindjárt megfagysz - ölel át mindkét karjával és magához húz. Nem tudok parancsolni a testemnek, képtelen vagyok őt eltolni magamtól. Ahogy mélyen beszívom az illatát, olyan megnyugvás járja át a testem, mint még soha. Úgy érzem, mintha mindentől megvédene, mintha egy percre eltűne az összes problémám. - Gyere vissza hozzám - motyogja a hajamba. Megrázom a fejem, nem merek megszólalni, félek, hogy remegne a hangom. - Kérlek, nagyon hiányzol!
- Nem - szólalok meg végre és elhúzódok tőle. Felsóhajt, leguggol elém és megfogja a kezemet. Nem nézek rá, durcásan elfordítom a fejemet.
- Na jó - sóhajt. - Egy percre nézz rám! Egy percet kérek tőled, jó? - simogatja a kézfejemet. Felsóhajtok, majd lassan ránézek. Úgy látom, mintha valami miatt izgulna. - Még senki iránt nem éreztem így, mint irántad. És lehet, hogy még nagyon fiatalok vagyunk, de én az életemet veled akarom leélni - néz a szemembe.
- Nekem ehhez nincs energiám - húzom ki a kezem az övéi közül és fel akarok állni, de visszatart.
- Hallgass végig! - néz rám kérlelően.
- Akkor térj a lényegre.
Egy aprót bólint és megköszörüli a torkát.
- Szeretlek, ezért arra kérlek, hogy - vesz elő a zsebéből egy kis dobozt és letérdel - legyél a feleségem - néz mélyen a szemembe.
A szememim kikerekednek, a szívem az eddiginél is gyorsabban kezd verni. Tekintetem cikázik a szemei és a gyűrű között. Ez egy álom vagy a valóság? Ha álom, akkor a nyakába ugranék és boldogan ismételgetném, hogy igen. De mivel ez a rideg valóság, nem tehetem.
- Te normális vagy?
A mosoly eltűnik az arcáról.
- Most tényleg azt hitted, hogy ha letérdelsz elém, mindent elfelejtek és boldogan élünk, amíg meg nem halunk? - kérdezem a könnyeimmel küszködve és falállok a padról. Sietősen indulok el, de a karom után kap és visszahúz magához.
- Legalább csak gondold át! Egész életedben Louis-val akarsz élni? Tudod, hogy így ő is szenved!
- Nem akarom a szüleim gyilkosával leélni az életem! - préselem ki a fogaim között a szavakat és rohanok vissza Louis-hoz. Ahogy beérek a lakásba, becsapom az ajtót és a fejemet a falnak döntve kezdek sírni.
- Isabel? - néz ki a szobából Louis és tekintete aggódóvá válik. - Te jó ég! Mi történt? - jön oda hozzám és magához ölel. Arcomat a mellkasába fúrom és szorosan ölelem.
- Harry - szipogok - megkérte a kezem!
- Mi?! Ez megőrült! Ugye nem mondtál neki igent? - fogja meg két oldalt az arcomat és a szemembe néz.
- Nem, dehogy - törlöm meg a szememet szipogva.
- Na, ne sírj, majd feladja! - ad a homlokomra egy puszit. Egy halvány mosolyt erőltetve nézek rá. - Most megyek és elintézek néhány dolgot a délutánig. Addig pihenj le egy kicsit, jó? - töröl le egy könnycseppet az orcámról.
- Rendben - motyogom. Egy biztató mosolyt vet felém, majd kikerül és kimegy a lakásból.
Mélyen felsóhajtok és a fürdőszobába megyek. Mivel teljesen át vagyok fagyva, minden vágyam az, hogy beüljek egy kád forró vízbe.
Ledobom magamról a ruháimat, majd megengedem a vizet és lassan beleülök. Hosszú hajamat felkötöm, majd a fejemet hátra döntöm és lehunyom a szemem. Peóbálok egy kicsit ellazulni, de egyfolytában Harry szavai járnak a fejemben. Nem csak az, ahogy megkérte, hogy legyek a felesége, hanem hogy Louis szenved miattam, és én ezt nem akarom. Lehet, hogy Harry-nek igaza van, de akkor nem lakhatok tovább itt.
E gondolatok hosszú ideig ott vannak a fejemben, s miután a testem átmelegszik, kiszállok a kádból, szárazra törlöm a bőröm és felöltözök. A konyhába megyek, csinálok egy csésze teát és a pulton ülve kezdem el kortyolgatni.
Ajtócsapódást hallok, tekintetemet  konyhaajtóra szegezem, ahol belép Louis mosolyogva.
- Ma este rátámadunk Harry-ék raktárjára - áll a lábaim közé, kezeit egyszerűen a combomra simítja.
- Máris? - húzom fel a szemöldököm. - Ez nem túl korai?
- Már mindent leszerveztem előre és nekem hamarosan vissza kell mennem New Yorkba.
- Mi? Itt akarsz hagyni? - döbbenek le. Leteszem magam mellé a csészét és átölelem a nyakát, aggódóan nézek a szemébe - Nem mehetsz el!
- Harry úgy tudja, hogy neki dolgozom! Szóval engem a ma esti akció közben se láthat meg. Beszéltem David-del, ő veled marad.
- De Louis, nem mehetsz el! Te vagy az egyetlen ember az életemben! - ölelem meg szorosan. Felsóhajt és az arcát a nyakamba fúrja.
- Tudod, hogy legszívesebben minden időmet veled tölteném. De félek, hogy Harry megölne engem, vagy ami rosszabb, téged! Viszont még mielőtt elmegyek, Luke-ot is meg fogom nézni. És minden nap beszélni fogunk, ígérem!
- De az nem olyan, mintha itt lennél - ölelem szorosabban. Becsukom a szemem és beszívom az illatát, olyan mélyen, hogy mindig is emlékezhessek rá.
- De most még itt vagyok, kihasználhatnánk - csókolja meg lassan a nyakamat.
- Louis, ezt már ezerszer megbeszéltük! - tolom el egy kicsit magamtól.
- Csak szórakozunk, mindkettőnkre ráfér! - suttogja az ajkaimra. - Na, benne vagy?
Meg sem várja a válaszomat, hevesen megcsókol. Az agyam teljesen kikapcsol, a vágy átveszi felettem az irányítást. Rakoncátlan tincsei közé túrok, míg az ő keze a testem minden részét körbejárja, míg végül a lábaim közé tévednek ujjai. Bármennyire is próbálom magam fékezni, nem megy. Az ajkamba harapva csukom be a szemem és hajtom hátra a fejemet. Keze betéved a bugyimba, izgatni kezd, s érzem, hogy itt a vég.  Kín szenvedés lenne most leállni. Vadul csókolom meg, miközben húzom barna tincseit. Pár perc múlva ajkaink zihálva válnak el egymástól. Louis elvigyorodik, majd felemel és átvisz a szobájába, ahol óvatosan lefektet a puha ágyra és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk...

- Isteni voltál - húz szorosan magához a takaró alatt, majd egy puszit ad a fejemre. - Erre tényleg megérte várni - mosolyog. Jó látni, hogy boldog és kivirult lett, ez nekem egy kis erőt ad.
- Mindjárt négy óra van, lassan öltöznünk kellene - tápászkodok fel.
- Még egy kicsit - biggyeszti le az ajkait, miközben keze végigsimítja a testemet.
- Ne gyerekeskedj - nevetek kicsit, majd kitakarózok és szedem össze a ruháimat.
- Tetszett, ahogy elmentél tőlem - mosolyog, miközben felhúzza a bokszerét, s érzem, hogy az arcomat elönti a pír, mire kuncogni kezd. - Imádom, ahogy zavarba jössz - kacsint rám.
- Én meg azt, hogy te egyre perverzebb vagy! - mosolygok és magamra veszem  felsőmet. - Csinálok valami kaját, aztán megbeszéljük az estét - igazgatom meg a ruháimat és a konyhába megyek.

~ Harr Styles ~

Ahogy Zoe elmegy, újra egyedül érzem magam. Furcsa, hogy ez a kislány tartja bennem a lelket, de legalább egy kis időre elfeledteti velem, hogy mekkora balfasz vagyok.
Szokásosan a kanapén ülök, s a lábaim az asztalon pihennek, miközben kapcsolgatom a tévét. Anya és Gemma a konyhában játszanak a kis Luke-kal, apa pedig fent van a szobában. A zsebemből kicsúsztatom az apró dobozt, amit kinyitok és remegő kézzel veszem ki belőle a gyűrűt. Annyira gyönyörűen mutatna rajta, én pedig annyira boldog lennék, ha végre igent mondana. Megértem, hogy ez hatalmas trauma és azt is, hogy gyűlöl engem, de az élettől én is kaphatnék némi jót. Nem vagyok a legjobb srác a Földön, sőt, nagyon sok rossz dolgot tettem, de megérdemelhetném a szerelmét. Mindenkinek jár egy esély, és amikor velem volt, mindketten boldogok voltunk. Sose nevettem és mosolyogtam annyit, mint amikor vele lehettem.
Érzem, hogy egy könnycsepp ki akar folyni a szememből, így gyorsan letörlöm. Nem szabad, hogy az embereim megtudják, hogy Isabel kilépett. Lázadni fognak, ha nem ölöm őt meg, ahogy azt a szabályzat írja. Én vagyok a legnagyobb marha, amiért azt létrehoztam.
Rezegni kezd mellettem a telefonom. A gyűrűt visszateszem a dobozba, azt a zsebembe, majd felveszem a telefont.
- Főnök, gáz van - szólal meg Tom ingerülten. - Egy újabb szervezet próbál betörni a raktárba, erősítés kellene! Fegyver van náluk!
- Értem, rohanok - nyomom ki és gyorsan magamra kapom a kabátomat és a cipőmet, a fegyvert a nadrágomba teszem. Már csak ez hiányzott, nem elég a magam baja.
Felpattanok a motorra, a bukósisakkal már nem is bajlódok. Vagyok már olyan tapasztalt, hogy ne érjen baleset.
Gyorsan száguldok az utakon. Szerencsére a hó nem esik és látok, de érzem, hogy csúszik az aszfalt. Az ismerős házak mellett suhanok el, míg végül az erdőhöz érek. A kis faház mellett leparkolok, majd az ablak mellett megállok és előveszem a fegyveremet. Lassan benézek a raktárba. Ismeretlen srácokat látok az én embereimmel szemben. Hirtelen berúgom az ajtót és rájuk szegezem a fegyvert.
- Lassan tegyétek le a fegyvert és két percet kaptok, hogy a környékről is elhúzzatok, világos?! - mondom normál hangerővel, mégis idegesen. A fiúk egymásra néznek, de nem teszik, amit parancsoltam, így az egyiknek a lába mellé lövök. - Halljam, hol van a főnökötök?
- Itt vagyok - hallok egy kellemesen selymes hangot a hátam mögül, amire a szívem mindig nagyobbat dobban a kelleténél. Nem, az nem lehet. Ő nem.
Lassan megfordulok, de bár ne tettem volna. Úgy érzem, mindjárt összeesek.
Izzy áll előttem, a fegyverét felém tartva.
Ez nagyon durva harc lesz...

42 megjegyzés:

  1. Úristen!Nagyon jó.Csak így tovább!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. ÚÚÚÚRISTEN!! Nem is találok szavakat!! Nagyon jó lett.
    Annyira sajnálom Harry-t:(( De Izzy-t is, de...áhh!! Kicsit azért haragszom is rá.
    Nagyon várom a következőt, nem fogom kibírni az egy hetet!!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!
      Remélem, hogy a haragod iránta a következő fejezetben elmúlik. :)
      Ma estefele hozom a következőt! :)

      Törlés
  3. Úristeeenn... Ilyen nincs nincs...:O Ilyenkor befejezni..:$ Nagyon jó rész lett... Siess a kövivel pls..;):*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Direkt fejeztem be pont itt, szeretem izgalmas résznél megszakítani a dolgokat... :$ Ma hozom a következőt! :)

      Törlés
  4. Jézus! Nehogy már itt hagyd abba!!! Kövit kérleeeeek!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, gonoszság volt, tudom. :$ Ma hozom a következőt! :)

      Törlés
  5. Miért itt fejezted be???:) olyan jól írsz!!! várom a kövit:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy egy kicsit gonoszkodjak. :$ Köszönöm szépen, ma hozom a következőt! :)

      Törlés
  6. Szia :) Fuuuu..ez nagyon jo resz lett :)♥♥
    Áhh igen komoly az egesz tortenet meg ahogy Harry megkeri Izzy kezet.......én igent mondtam volna :D
    De az utolso sor ahh....
    Egy szeruen IMADTAM ezt a resz...mar nagyon nagyon nagyon várom a kovi resz ♥♥♥:*

    Puszi♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! :)
      Szerintem mindenki igent mondana, ha Harry Styles megkérné a kezét... :D Én legalábbis biztosan!
      Örülök, hogy tetszett! Ma hozom a következőt!
      Puszi! <3333333

      Törlés
  7. Te jo eg!!! Nagyon nem szerethetsz engem hogy itt hagytad abba :) lecciii lecciii leccii lecci siess a kovivel nagyon❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nagyon szeretlek téged is és az összes olvasót, csak egy kicsit gonoszkodni támadt kedvem. :D Ma hozom a következőt! <3

      Törlés
  8. Jézusom nem találok szavakat és áh hogy pont itt fejezted be :D És tényleg durva harc lesz mivel Harry nem képes bántani Izzy-t semmilyen körülmények között az biztos ! Bár azon kicsit elszomorodtam hogy lényegébe nemet mondott de ami késik nem múlik :D Vasárnapról vasárnapra egyre jobban várom a részeket :P Egyszerűen imádom a blogodat és téged is :D <3 <3

    Puszi : Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, nem itt kellett volna befejeznem, csak így jött ki. :D Elég nehéz volt leírni, ahogy nemet mond, de igazad van, ami késik, nem múlik. Vagyis hát elképzelhető, hogy egyszer igent mond neki. :) Örülök, hogy egyre jobban várod, és én is nagyon imádlak téged! :)
      Puszi! <33

      Törlés
  9. imádom ezt a történetet *-* és nagyon jó rész lett. kiváncsi leszek a folytatásra ugyhogy nagyon gyorsan következő részt :))) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! Ma estefelé hozom a következőt! :) <3

      Törlés
  10. Lécci gyorsan hozd a következő részt!!!!!! IMÁDOM A BLOGODAAAT!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Ma hozom a következőt!

      Törlés
  11. Miért ??? Miért itt hagytad abba ??? Neeee.... Imádom <3 Gyorsan a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, egy kicsit gonoszkodni akartam. :$ Örülök, hogy azért még tetszik. :) <3 Ma hozom a következőt!

      Törlés
  12. Uristen!!! OMFG!!! Jesus! Bocs angolt tanultam, benne van meg a fejemben.
    Wihihiii! Imadom, jol volt olvasni, hogy Hazzaban mi jatszodhat le korulbrelul, amikor meghallja Izzy hangjat.
    En azt hallottam, egy blogger/íro csak akkor ír jol, ha az adott olvaso gondolkodas nelkul elkepzeli a torteneseket. Hat En csak olvastam, de így is atvaltott az agyam 'filmbe'. Es tenyleg. Te egy olyan blogger/íro vagy akinek a bejegyzeseit csak olvasni kell, maris lejatszodik az egesz sztori az olvaso fejeben.
    Nagyon jo resz lett ez is! Luv.
    FoLyTi!! amint tudod!

    Ui.: Hamarosan jon egy sajat kezu meglepetes csak Neked, es a blognak! Remelem orulsz majd 'Neki'! Csak vard ki a veget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :)
      Jaj, de jó ég, nagyon-nagyon boldog vagyok, amiért így gondolod! Mert mindig próbálok arra törekedni, hogy filmként játszódjon le az olvasó fejében a történet, és hihetetlenül örülök, hogy ez nálad így van! :') Nagyon szépen köszönöm, és ma hozom a következőt!

      UI: Édes vagy, kíváncsian várom! Köszönöm ezt is! :*

      Törlés
  13. OMG!!! Miert?? Miert pont most hagytad abba ?? Gyorsan hozd a kovit pls!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, tudom, gonoszság volt. :$ Ma hozom a következőt! <3

      Törlés
  14. Jézus isten, ezt nem hiszem el. Ilyen nem lehet. Nem hittem volna, hogy Harry megkéri a kezét, de így már kétség kivül tudni lehet, hogy annak ellenére, hogy ilyen szörnyű dolgot tett, még mindig nagyon szereti Izzy-t és komolyan gondolja a dolgokat. De az, hogy Izzy nemet mondott azt is megértem valamilyen szinten, attól, hogy újra együtt szeretném látni őket. Louis vagy nagyon perverz és csak "játszótársat" keres, vagy tényleg szereti Isabel-t. Nem tudom eldönteni, mert folyton csak megfekteti akarta, amíg végül be nem adta Izzy a derekát és sikerült neki. Sajnálom Harry-t, nagyon. Hiszen látszik, hogy megviseli ez az egész. Megértem őt is valamilyen szinten, de Izzy-nek is igazat adok. Nem tudom eldönteni, hogy ki mellé álljak, pedig már ideje lenne eldöntenem. :) Most nagy hibát tett Izzy,nagyon nagyot, mert nem elég az, hogy Harry-re fegyvert fog (akit mellesleg még mindig szeret), de leleplezte magát Harry bandája előtt, ami azt jelenti, hogy ahogy Harry mondta. Idézem: "Nem szabad, hogy az embereim megtudják, hogy Isabel kilépett. Lázadni fognak, ha nem ölöm őt meg, ahogy azt a szabályzat írja." Nem elég az, hogy kiderült, hogy kilépett, de még meg is támadta őket, szóval biztos, hogy meg akarják majd ölni mindenáron. Szóval, tegyük fel, hogy legyőzi Harry-éket, akkor is meg akarják majd ölni, és ezért életveszélyben lesz.
    Átmentem matekból. (Köszönöm, hogy szorítottál nekem. :D) De ennek a fejezetnek sokkal jobban örültem, mint annak, hogy átmentem. Te tényleg csodákra vagy képes. Nagyon hálás vagyok az égnek, amiért te vagy, és elhalmozol a csodás képzelőerőddel. :)
    Sok puszi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem számítottál rá, hogy Harry megkéri Izzy kezét. Elég nehéz volt megírni, hogy Izzy nemet mond, de tényleg meg lehet őt érteni. De ha így gondolod, remélem, hogy a továbbiakban tudok még meglepetéseket okozni. :) Hogy Louis pontosan miért akarta folyamatosan csak megfektetni Izzy-t, az a következő részben ki fog derülni! Az a vicces, hogy én sem tudom eldönteni, kinek van igaza. Talán mindkettőjüknek valamilyen szinten, fogalmam sincs! Isabel nyilván életveszélybe sodorta magát, és igaz, bármi fog történni, akkor is meg akarják majd őt ölni. De hogy ez pontosan hogyan fog alakulni, az már a következő részben benne lesz! Azután pedig még jó pár fejezeten keresztül kibontakozik ez az egész.
      Örülök, hogy átmentél matekból, és a továbbiakban is sok sikert kívánok! Nem csak a matekhoz, hanem mindenhez. Jaj, te jó ég, nagyon édes vagy! Én is hálás vagyok az égnek, amiért van egy ilyen csodálatos olvasóm, mint te, aki mindig erőt ad a kommentjeivel!
      Puszi! :)

      Törlés
  15. Uhhh!!!Ez nagyon király,gyorsan hozd a kövi részt!! Csak igy tovább!😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :) <33 Ma hozom a következőt!

      Törlés
  16. Jezusom!! Fuggo lettem. Imadom ahogy irsz. 1 nap alatt vegigolvastam az osszes eddigi reszt es annyira csalodott voltam mikor lattam h nincs tobb fejezet, de mar nagyon varom a kovetkezot. Xx.Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, egy nap alatt? Nagyon jól esik, hogy ennyire tetszik, köszönöm! :) Ma hozom a következőt!

      Törlés
  17. Hat nem jutok szohoz most kezdtem el a blogot es hat noncsenekrre szavak gyosan a kovit!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor üdvözöllek a blogon! Köszönöm szépen, ma hozom a következőt! :)

      Törlés
  18. Sziaa :) Jujj nagyoon jó rész lett *-* Annyira imádtam mikor Harry megkérte Izzy kezét :) De jó lett volna ha igent mondd, persze előrelátható volt hogy nem fog :D De ez a befejezés *-* Eszméletlen szuper lett :) De annyira jó lenne már ha megint együtt lennének....Bár Louissal is szép pár lennének, de Harry a legjobb :D
    Na de nagyon-nagyon-nagyon-nagyon várom a következő rész :* +millió ölelés :D ♡

    Puszii : Reby ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett! :) Hát igen, minden sokkal jobb lett volna, ha igent mond, de érthető, hogy a válasza nem volt. Mindig mindenben Harry a legjobb, ez tény. :D Előbb vagy utóbb újra össze fognak kerülni.
      Hamarosan hozom a következőt!
      Puszi! <3333

      Törlés
  19. Nagyon szupiiiii :3 írd kérlek a kövi részt, köszi ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hamarosan hozom a következőt. :)

      Törlés
  20. Úr Isten..!!!! Fantasztikus..!! ^^ IMÁDOM Kövit gyorsaaan:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! Hamarosan hozom a következőt. :)

      Törlés