Búcsú

Drága Olvasóim!
A búcsú csak akkor nehéz,
ha tudjuk, hogy végleges.
Ez a legutolsó bejegyzés ezen a blogon. Elég furcsa érzés, ugyanis 140-en iratkoztatok fel. Te jó ég, még mindig nem fogtam fel, hogy tényleg ennyien olvastatok! :') Szóval nagyon-nagyon szépen köszönök mindent!
Emlékszem, hogy nagyon izgultam, amikor közzétettem a prológust. Mert ez a blogom teljesen más, mint az eddigiek voltak. Azt hiszem, hogy ezzel sokkal többet dolgoztam, de megérte, mert mindig pozitív visszajelzést kaptam tőletek. Próbáltam valami különlegeset és nem sablonosat alkotni. Nos, nem tudom, hogy ez mennyire sikerült, minden bizonnyal remélem, hogy szerintetek nem volt mindennapi a történet.
Egyre többen iratkoztatok fel, annál jobban izgultam. Féltem, hogy csalódást okozok nektek, féltem, hogy valamit elrontok. De ti itt maradtatok és olvastatok, amiért soha nem tudok elég hálás lenni! Bár nem találkoztam veletek, úgy érzem, hogy nagyon közel álltok hozzám mindannyian. Imádlak titeket, és sose foglak elfelejteni! :')

Szeretnék pár szót mondani a két főszereplőről.
Harry Styles nyilván a fél világ álma, ahogy az enyém is. Megmondom őszintén, elég sokat variáltam azon, hogy milyen legyen a karaktere. Gondolkodtam azon, hogy már az elején kedves lesz és romantikus, de akkor nem tudtam volna ennyi mindent beleírni. Mivel elég sok blogon rosszfiúként állítják be, ezért eleinte azt sem akartam, de amint észrevettétek, mégis ez mellett döntöttem. Próbáltam nem a tipikus rosszfiút megalkotni. Próbáltam beletenni valami különlegeset, ami miatt nem hollywoodi bad boy feelingje lesz. Aztán a történet végére már nem bírtam tovább, az igazi Harry Styles tulajdonságaival is felruháztam őt. Édes, cuki, romantikus és nem utolsó sorban perverz fiú lett belőle - bár az utóbbi az elején is megvolt. Nagyon remélem, hogy sokatoknak a szívéhez nőtt, vagy aki esetleg eddig nem szerette őt, most valamennyire megkedvelte! :)

Isabel Turner-rel azért volt könnyebb dolgom, mert őt én alkothattam meg, teljesen az én fantáziám szüleménye. Az elején szende, visszahúzódó lány egy nem túl szép múlttal. Ő az a tipikus lány, aki erős lelkileg, sok mindent kibír. Aki mindig lábra tud állni, bármi történjék vele. Azért is szerettem volna egy ilyen karaktert alkotni, hogy megmutassam, igen is léteznek ilyen emberek, mert közöttünk is rengeteg ilyen él, csak mi nem vesszük észre. Izzy személyiségén még a történet közben is alakítgattam, főleg akkor, amikor a maffiába került. Azután már nem volt annyira visszahúzódó, képes volt kiállni magáért. Sok mindenen keresztülment azért, hogy Harry-vel maradhasson. Remélem, hogy megkedveltétek az általam kitalált személyiségét, és ti is ugyanolyan kitartóak lesztek azzal kapcsolatban, amit el akartok érni, mint ő! :)

És most néhány adat a statisztikával kapcsolatban:








Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy olvastátok a blogomat, köszönöm, hogy végig támogattatok, köszönöm, hogy itt voltatok!
A bloggertől nem búcsúzom, csak ettől a blogtól. Biztosan vissza fogok nézni párszor, beleolvasok a kommentekbe, hogy abból is erőt merítsek.
Nézzetek be az új blogomra: Powerless [Harry Syles fanfiction]
És nem utolsó sorban, a versenyen Szilágyi Timi nyert. ITT megnézhetitek a blogját.
Rengeteg puszi, ~E



A Dark Secrets ezennel bezárja kapuit.

10 megjegyzés:

  1. Szia ~E! Imádtam a Dark Secrets nevezetű blogodat, miért is?
    Mert remekül le tudtad írni a szereplő gondolatait, érzéseit, ami néha belőlem is könyeket csalt ki. De ha egyszer ilyen fantasztikus és szívbe markoló néha az írásod. Akkor nem is csodálom, hogy párszor könnyeket fakasztottam mikor Izzy nem volt Harryvel. Remélem, hogy az új Blogod is ilyen nagy nézettséget fog elérni és arra is ennyi vagy még több olvasót kívánok.
    Szeretettel: #D.B#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy a blog elnyerte a tetszésedet! Próbáltam úgy írni, hogy át tudjátok érezni a szereplők helyzetét, és örülök, hogy belőled könnyeket is ki tudtam csalni. Vagyis nem annak örülök, hogy sírtál, hanem hogy érzelmileg tudtam rád hatni! :) Nagyon szépen köszönöm, köszönök mindent!

      Törlés
  2. Szia Drága ~E! Nagyon sokat jelentett nekem a blogod, úgy, ahogy te is. :) Szinte mindig megtudtál ríkatni engem. Mindig beletudtam élni magam a történésekbe és mindig elképzeltem lelki szemeim előtt a szituációkat. Harry és Izzy története nagyon a szívemhez nőtt. Annyira, hogy most is sírok, mert rájöttem, hogy végleg vége van. Igen, nagyon megvisel, de egyszer mindennek vége van. Ez az élet rendje. Nehéz lesz végleg elbúcsúzni ettől a történettől, de tudom, hogy a következő blogodat is ennyire, vagy még sokkal jobban fogom imádni. Biztos vagyok benne, hogy még jó párszor el fogom olvasni ezt a tökéletes történetet. Volt benne boldogság, bánat, szerelem, érzelmek. Minden, ami bele kell. Szerintem nagyon is egyedi volt a történet, tényleg. Ez volt a kedvenc blogom, és remélem, hogy az is marad. Nagyon nagy példaképem lettél a blogírásban, mert te inspirálsz ahhoz, hogy én is írjak, és azt, hogy hogyan írjak. Nagyon inspirált Izzy szerepe, mert erős volt, és ez nekem is azt mutatta, hogy bármi történik, soha nem adhatjuk fel. Komolyan megköszönöm a világnak, hogy te létezel, mert nagyon megszerettelek, és igazad van, én is úgy érzem, hogy nagyon közel állsz hozzám. Annyi biztos, hogy még nem kell végleg elbúcsúznunk egymástól, mert követni fogom az új blogod minden egyes bejegyzését. Nagyon szeretlek, puszi Timi. ♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon boldog vagyok, hogy ez a blog sokat jelentett neked, annak meg főleg, hogy én is, ugyanis ez kölcsönös! Mindig mellettem voltál, írtál és támogattál, amit nem tudok elégszer megköszönni, nagyon hálás vagyok! Ami azt illeti, nekem is hihetetlenül nehéz ettől a blogtól búcsúzni, ugyanis ez a blogom teljesen más, mint amik eddig voltak. (Nemrég beleolvastam a régebbiekbe, és annyira elszörnyedtem, hogy töröltem is azokat a blogokat.) Ezzel sokkal többet dolgoztam, de megérte! :) Nagyon örülök, ha te nem tartod sablonosnak a blogot, ez nekem sokat jelent! Ha tényleg ennyi mindenben inspiráltalak, te jó ég... nem is tudom, mint mondhatnék, ez hihetetlen érzés. :) Jaj, nagyon aranyos vagy, én is nagyon megszerettelek téged, és örülök, hogy az új blogomnál is követni fogsz! :)
      Puszi! <3333

      Törlés
  3. Hi ~E! Én nem tudok olyan hosszú gondolatsort írni mint az előttem lévők.. De imádtam a blogod sajnálom h vége.. Mindig reménykedtem h a happy end lesz.. de azért nem gondoltam volna h ilyen jó lesz.. Szégyenlem is magam h azt azt hittem h ez is sablon story lesz.. De azóta ez lett az egyik kedvenc blogom.. Biztos visszatérő vendég leszek a másikon.. Csak így tovább ne hagyd abba az írást..♥♥
    U.I: Nem is lett azért olyan rövid..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, és hidd el, én is nagyon sajnálom, hogy a végéhez értünk. Juj, ha tényleg nem ilyen jóra számítottál, akkor boldog vagyok, hogy sikerült meglepnem téged! :) Ne szégyelld, inkább köszönöm, hogy a végére más lett a véleményed! Örülök, hogy a másikat is olvasni fogod! Köszönöm szépen! :) <33

      Törlés
  4. Szia „~E”! Sajnálom, hogy vége van, mivel eszméletlenül imádtam!!
    Viszont lenne egy kérdésem.. Dorinának hívnak? Fontos, hogy válaszolj rá, mivel nagy a valószínűsége annak, hogy jogsértés.ment végre, ugyanis Facebookon, egy csoportban egy lány a sajátjaként hírdeti a blogod. Szép napot!
    Viktória.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! :) Nem, a nevem nem Dorina, és köszönöm, hogy szóltál, hogy valaki sajátjaként hirdeti a blogot! Linkelni tudnád nekem azt a csoportot, kérlek? Előre is köszönöm!

      Törlés
  5. Kedves író ! :) <3
    Nagyon sajnálom amiért ilyen későn találtam rá erre a blogodra. Hálás vagyok hogy az egyik barátnőm megmutatta és elovashattam ezt a remek történetet. Eszméletlenül jól megirtad szerintem van tehetséged az íráshoz nem kevés. Szeretném egyszer ha legalább csak fele ennyi ember szeretné az én történeteimet is. Sok sikert a további íráshoz és alig várom hogy újabb blogjaidat olvassam. A Dark Secret pedig egy élmény volt és köszönöm ezt az élményt !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rosalie!
      Örülök, hogy idetaláltál, de annak még jobban, hogy tetszett! Hú, nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy! Jól esik, hogy így gondolod! :) Újabb blogom a Dark Secrets után a Powerless, remélem, hogy az is tetszeni fog legalább annyira, mint ez! <3
      Puszi, ~E

      Törlés