43. fejezet - Édesapa

Drága Olvasóim!

Meghoztam a 43. fejezetet. Köszönöm szépen az előző fejezetnél a kommenteket és pipákat, hálás vagyok mindegyikért, imádlak titeket! :') Remélem, hogy tetszeni fog ez a fejezet, ami nagyrészt Louis-ról és Luke- ról szól. Jó olvasást!
UI: Eddig a versennyel kapcsolatban csak 1 e-mailt kaptam. Ha van olyan, aki majd még fog küldni, légyszi jelezze kommentben! Köszönöm!

Édesapa

~ Louis Tomlinson ~

Sosem leszek egyedül.
Van egy fiam.

     Két hete vagyok New Yorkban. Két hetet pazaroltam megint az életemből, ugyanis semmi értelmes dologra nem volt se energiám, se kedvem. Minden nap ugyanaz volt: felkeltem, tévéztem, ettem, tévéztem, este elmentem kicsit kocogni, hazamentem és aludtam. Emberekkel nem kommunikáltam, de őszintén, most semmi kedvem a társasághoz. Volt, hogy a kezembe vettem a telefont, hogy felhívjam Izzy-t, de aztán rájöttem, hogy ő biztos Harry-vel van, és nem kellene őt zavarnom. Ő sem keresett, így gondolom, nem hiányzom neki. Hallottam, hogy a főnök David lett, de igazából semmi nem változott.

A tévé előtt fekszem, s nyomogatom a távirányítót, de az agyam teljesen máshol jár. Gondolatmenetemből a csengő rángat ki. Összeráncolom a szemöldököm és tekintetem az ajtóra szegezem. Ki lehet az hajnali 10-kor?

Erőt véve magamon felállok, majd kimegyek és ajtót nyitok. Felcsillannak a szemeim, s ajkaimra mosoly húzódik, ahogy meglátom Gemma-t és Luke-ot.

- Szia. Erre jártunk, gondoltam, benézünk - mosolyog Gemma halványan, miközben a kisfiunkat a karjaiban tartja.

- Örülök, hogy itt vagytok, gyertek - állok félre. Hálásan pillant rám, majd beljebb jönnek, s Gemma a kezembe adja Luke-ot, amíg leveszi a kabátját és a csizmáját. - Mi újság, kisöreg? - mosolygok a fiamra, aki az arcom felé nyúl, miközben nevet. Imádom a kisbabák nevetését, attól szebb dolog nincs is a világon.

Bemegyünk a nappaliba, hátradőlök a kanapén és a kicsit a mellkasomra téve kezdem simogatni.

- Kérsz valamit? - nézek a gyerekem édesanyjára, aki a velem szemben lévő fotelba foglal helyet.

- Nem, köszi - teszi keresztbe a lábait és halványan mosolyogva néz minket. Pár percig csendben vagyunk, és gügyögök párat Luke-nak, mert imádom, ahogy rám vigyorog. - Gondolkodtál már azon, hogy tényleg te legyél Luke apja?

Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, nem egészen értem a kérdést.

- Egy apa nem csak dajkálgatja a gyereket.

- Hanem? - nézek rá nagy szemekkel, meglepetten. Azt hittem, csak ennyi dolgom lesz.

Luke elkezd nevetni és még szélesebb mosollyal néz rám.

- Most mink örülsz? - nézek rá, s pár másodperc múlva már meg is érzem. Az arcom eltorzul. - Fúj, basszus! - emelem el magamról Luke-ot.

- Tedd tisztába! - mosolyog Gemma. Felvont szemöldökkel nézek rá. Én? Bepelenkázni egy gyereket? Ez röhejes.

- Biztos, hogy nem!

- Louis, ha az apja akarsz lenni, akkor meg kell tenned! - veszi elő a táskájából a szükséges dolgokat. Sose értettem, hogy egy női táskába hogy fér bele annyi minden. Biztos, hogy feneketlen... Mint a nagy fekete lyuk... - Nekem most van egy kis elintézni valóm, te addig boldogulj! - mosolyog és megy ki.

- Várj! - szólok utána, de már csak az ajtócsapódást hallom. Felsóhajtok és a fiamra nézek. - Ketten maradtunk. És most bepelenkázlak, mint férfi a... kisbabát.

Luke csak nevetve néz rám, amin muszáj elmosolyodnom.

Leterítek valamit a kanapéra, majd lefektetem és leveszem róla a kis ruháját. Próbálom úgy, hogy ne fájjon neki. Valami miatt egy nőt még mindig könnyebb vetkőztetni, mint egy babát.

- Na, gyere - sóhajtok és leveszem a pelenkáját. - Fúj, gyerek, te mit vacsoráztál?!

A kis szája lefelé görbül, a szemei megtelnek könnyekkel és gyorsan kezdi venni a levegőt.

- Ne! Nehogy elkezdj sírni! - ahogy kimondom, ordítani kezd. - Ah, Luke, ne sírj! - simogatom a hasát. Fogalmam sincs, hogy mit kellene ilyenkor tennem, de már most fáj a fejem ettől a zajtól. - Izé... szeretsz zenét hallgatni? - kapcsolok egy zenecsatornára és feljebb tekerem a hangerőt. Egy időre abbahagyja a bömbölést, és könnyes szemekkel néz körül. Megkönnyebbülten felsóhajtok, majd a kezembe veszem azt a nedves törlő izét, és megtörlöm vele a popsiját. A kezeit a szájába veszi és az ujjait rágni kezdi, ami engem nem zavar, legalább addig is csendben van.

Ráadom a tiszta pelenkát, majd megfogom a koszosat és kiviszem a kukába. Büszke mosollyal az arcomon megyek vissza, azonban ahogy beérek a szobába, megáll bennem az ütő. Luke a kanapé szélén van, és nem sok kell, hogy leessen, így gyorsan rohanok oda és fogom meg őt, még időben.

- Jaj, te gyerek, a szívbajt hozod rám! - emelem a fejem felé és a szemébe nézek. Elmosolyodok. Imádom ezt a csöppséget, annyira édes. Magamhoz ölelem és megsimítom a kis hátát. - Lássuk csak, mi van még itt - nézem az asztalon lévő dolgokat. - Babaolaj? Mit gondol Gemma, hogy majd megsütlek? Hintőpor... - nézem tovább. - Fene tudja, hogy mire való.

Luke megint elkezd sírni, így rá emelem a tekintetem.

- Mi a baj? - fogom meg az egyik kis kezét. Nem válaszol, csak könnyes szemekkel néz rám. Ugyan miért is válaszolna? - Ugye nem csináltál be megint? Vagy... mit szoktak még csinálni a babák? - kezdem dajkálni, közben aggódva nézek körbe a szobában. Leülök és a kezembe veszek egy újságot. lapozgatni kezdem. Luke az ölemben ülve kíváncsian nézegeti a cikkeket, s mikor egy olyan oldalra érek, ami felnőtt tartalmú, Luke a kezét ráteszi az egy szál bugyiban álló nőre. - Hm... jó, igaz? - mosolygok. Luke elmosolyodok és nevetni kezd. - Majd ha nagyobb leszel, mondjuk olyan 10 éves, megmutatom az összes csajozós trükköt. Hidd el, sokan mennek majd veled ágyba - mosolygok. Nagy szemekkel néz fel rám, de én csak a fejemet rázom. - Maradjunk inkább a Micimackónál, jó?
Luke ásít egy nagyot, majd a szemeit lassan becsukja.
- Na végre! - sóhajtok fel, majd hanyatt fekszek, a mellkasomra fektetem és betakarom őt.

Fogalmam sincs, hogy mennyit aludtam. Luke sírására riadok fel, tekintetemet a hang irányába szegezem. Gemma már velem szemben ül és ölelgeti Luke-ot.
- Édesen aludtatok együtt - mosolyog. - Megetettem őt, amikor felkelt. Jól lefárasztottad. És nem akarom tudni, hogy abban mit mutogattál neki - mutat az újságra.
- Semmit - legyintek, majd fáradtan a hajamba túrok és felülök. - Mennyi az idő?
- Délután 4. Megbirkóztál a feladattal, büszke vagyok rád - vigyorog, mire mosolyogva megforgatom a szemem.
- Hogy mertél vele itt hagyni? Az emberek általában nem bíznak rám ilyen dolgot, ami nagy felelősséggel jár - nézek rá. Felsóhajt, s halványan megsimítja Luke fejét.
- Én bízom benned. Lehet, hogy néha gyerekesen viselkedsz, de az is kell ahhoz, hogy jó apa légy - mosolyog halványan. - Szerintem Luke imád téged és imádni is fog.
A csöppségre nézek, aki nagy szemekkel néz rám, kis kezeit felém nyújtja. Olyan, mintha azt szeretné, én fognám őt, így elveszem Gemma-tól és az ölembe ültetem.
- Tudod, egyáltalán nem bántam meg azt, ami történt - veszem le tekintetemet Luke-ról, és Gemma-ra szegezem.
- Tudom. Én sem. Eleinte igen, de most már egyáltalán nem zavar, hogy így alakultak a dolgok.
Elmosolyodok, s Luke puha arcára nyomok egy kis puszit.
- Ömm... Izzy-ékről tudsz valamit?
Aprókat bólint, majd keresztbe teszi a lábait és rám néz. Kérdően tekintek rá, várva, hogy elmondja.
- Holmes Chapelben élnek. Mindenki úgy tudja, hogy Isabel meghalt, Harry pedig elment messzire, szóval senkinek nem szólhatsz egy szót sem, mert elmennek és mindkettőjüket megölik - fúrja a tekintetét az enyémbe. Halványan bólintok és nyelek egy nagyot. Még a gondolatba is beleőrülök, hogy Izzy-t meg akarják ölni és nem segíthetek rajta. Nagyon remélem, hogy Harry mindentől és mindenkitől meg fogja védeni.

- Isabel Turner ~

Az utóbbi két hét nem volt túl eseménydús. Harry talált munkát egy pékségben. Én is szerettem volna állást keresni, viszont Harry nem engedte. Azt mondta, túl veszélyes, rám találhatnak és ő nem lesz ott, hogy megvédjen. Én csak abban reménykedem, hogy az évek múlásával megenyhül minden, és normális életet élhetünk.
Még van egy óra, hogy Harry hazaérjen, én pedig végeztem mindennel, kitakarítottam a házat és meg is főztem. A franciaágyra dőlök, a kezembe veszem a telefonom és felsóhajtok. Louis-val sem beszélhettem eddig, viszont már hiányzik. Muszáj tudnom, hogy jól van-e, így a nevére megyek és tárcsázom. Pár csörgés után fel is veszi.
- Izzy, mi van veled? - szól bele aggódva. Felsóhajtok és a hajamba túrok.
- Nem szabadna veled beszélnem, mindenki halottnak hisz. De tudnom, kell, hogy minden rendben van-e! Ugye jól vagy?
- Persze, minden okés. Gemma mondta, hogy Holmes Chapelben vagytok. Harry vigyáz rád, ne aggódj, és rám is számíthatsz bármikor!
- Tudom - sóhajtok és becsukom a szemem. A háttérből gyereksírást hallok és halványan elmosolyodok. - Összebarátkoztál Luke-kal?
- Igen. Képzeld, bepelenkáztam őt. Egy egész délutánt vele töltöttem és szerintem nagyon jól csináltam - meséli büszkén. Örülök, hogy végre boldog, vagy valami olyasmi. Biztos vagyok benne, hogy remek édesapa.
- Nagyon ügyes vagy! Luke szerencsés, hogy ilyen apukája van.
- Örülök, hogy végül így alakult. És mesélj, milyen az ottani ház?
- Nekem tetszik! Nem túl nagy, de nekünk pont megfelel és... - hallom, hogy csukódik az ajtó. - Ne haragudj, most le kell tennem, majd még beszélünk!
- Baj van?
- Nincs, majd hívlak. Szia!
- Rendben. Légy jó!
Lerakom a telefont, s Harry benéz a szobába.
- Kivel beszéltél? - jön beljebb, majd mellém dől és egy puszit ad a homlokomra. Nem akarom neki elmondani, biztos vagyok benne, hogy kiakadna, így inkább csendben maradok. Vesz egy mély levegőt. - Gondolom, Louis-val.
Felsóhajtok és ránézek. Túl jól ismer, tudja, hogy Louis számomra fontos.
- Nem szabadna tudnia, hogy élsz!
- Gemma már elmondta neki! És ő nem fog se megölni, se beárulni - ülök fel. - Louis a legjobb barátom, muszáj volt tudnom, hogy mi van vele!
- Jó, igazad van, sajnálom! - simítja végig a karomat, majd magához húz, s átkarol. - Ígérem, hogy nem sokáig lesz így, maximum pár év, azt pedig együtt képesek vagyunk kibírni!
Halványan elmosolyodok és felnézek a szemébe.
- Hogy telt a napod? - teszem fel a kérdést, amit más, átlagos emberek szoktak.
- Kicsit fáradt vagyok, sok volt a meló.
- Akkor szeretnél kicsit lazítani? - mászok fölé és megcsókolom a nyakát. Halkan felkuncog, kezét a fenekemre helyezi és gyengéden megmarkolja.
- Tetszik, hogy most te kezdeményezel - morogja mély hangon, és elkezdi felfelé húzni a felsőmet. Elmosolyodok és szenvedélyesen megcsókolom.
Harry-nek igaza volt. Azért is jó a saját ház, mert nem kell magunkat visszafogni...

42. fejezet - Menekülés

Drága Olvasóim!

Először is szeretném véleményeteket kérni valamivel kapcsolatban. Arra gondoltam, hogy összeállítok egy 30 pontos feladatsort, ami a bloggal kapcsolatban kérdéseket tartalmaz, és aki szeretne részt venni a versenyben, az elküldheti nekem a válaszokat. Természetesen a nyeremény sem marad el, de részleteket majd csak akkor, ha lesznek érdeklődők! Szóval ezzel kapcsolatban jobb oldalon találtok egy közvélemény-kutatást, kérlek, hogy szavazzatok! :) Szeretném megköszönni a 140 feliratkozót! Eszméletlen, hogy ennyien vagytok, iszonyú hálás vagyok érte! Valamint a kommentekért is, amiket az előző fejezetekhez hagytatok, mind nagyon-nagyon jól esett! :') Viszont a rossz hír, hogy már nem sok fejezet van hátra, és vége lesz a blognak. Pontosan nem tudom, hogy mennyi, de még fogok szólni. De a blogolást nem hagyom abba! :) Remélem, hogy a fejezet elnyeri majd a tetszéseteket! Jó olvasást!
UI1: Bocsánat, ha vannak benne hibák és eléggé rövid lett, csak egy kicsit másnaposan írtam, a következő már hosszabb és izgalmasabb lesz.
UI2: A barátnőm, Szuszu nem rég nyitott egy új blogot. Nézzetek be hozzá: Megsebzett Fenevad

Menekülés

Új hely, új kalandok.

     A szívem ezerrel ver, a légzésszámom is már az egekben van. Remegve nézem a fegyvert, ami talán hamarosan a halálomat okozza, s tekintetemet végül David-ébe fúrom. Megmoccanni sem bírok, teljesen lesokkoltam. Nem halhatok meg, így meg főleg nem!

- David... - remegő és elhaló hangon kezdek könyörögni, de ő csak a fejét rázza, hogy inkább ne is folytassam, azonban én tovább próbálkozom. - Nem ölhetsz meg pont most, hallod?

Érzem, hogy egy nagy könnycsepp végigfolyik az arcomon, s ennek hatására, mintha David kicsit megenyhülne.

- Fogd be, jó? - látom, hogy nyel egy nagyot, s kezd zaklatott lenni. A fegyvert a halántékomhoz szorítja.
Oké. Most lepereg előttem az életem. Most elbúcsúzok mindentől, az élettől, Harry-től... Összeszorítom a szemem, s várom a fájdalommentes halált. Túl hosszúnak tűnnek a másodpercek, az egyik szememet résnyire kinyitom.
- Menekülj el innen jó messzire és soha többet ne gyere vissza, minket pedig eszedbe ne jusson felkeresni, megértetted?! - szűri ki a fogai közt a szavakat.
Értetlenül pislogok rá. Eldobja a fegyvert, az arcomat nagy kezei közé fogja és a szemembe néz.
- Mindenki úgy fogja tudni, hogy meghaltál, de akkor nagyon el kell tűnnöd!
Egy puszit nyom a homlokomra, majd elenged, én pedig elkezdek szaladni, ahogy csak bírok. A fák alacsonyabban fekvő ágai az utamba kerülnek, így amit tudok, félresöprök, s az erdő szélénél egy kicsit megállok pihenni. Körbenézek, az úton senki nem jár, mindenhol sötét van. Felsóhajtok és lassan megyek hazafelé, közben azon pörög az agyam, hogy merre kellene menekülnöm.
Ahogy hazaérek, a testem még mindig remeg a történtek miatt. Leveszem a cipőmet, a kabátomat, majd felmegyek a szobámba. Mivel aludni képtelen vagyok, az ablakpárkányra ülök és csak bámulok ki a hideg, hófedte utcára.

Reggel a bőröndömet előkotrom, s elkezdem bepakolni a ruháimat. Teljesen belemerülök, lélekben már egy messzi helyen járok, csak még fogalmam sincs, hogy mi lesz az a hely.

- Mit csinálsz? - néz be Harry a szobámba meglepett tekintettel. Rápillantok, majd pakolok tovább és mélyen felsóhajtok.

- El kell innen tűnnöm, méghozzá nagyon gyorsan!

- Mi? - ráncolja értetlenül a homlokát, majd tesz pár lépést felém. - Mi történt?
- Lényegtelen, csak el kell mennem! - húzom be a cipzárt a bőröndömön, majd felállok és a hajamba túrok. Még mindig pislogva néz rám, karjait összefonja maga előtt.

- És hova? - kérdezi óvatosan. Felsóhajtok, a közelebb lépek hozzá, majd megölelem, amit rögtön viszonoz. - Nem mehetsz el!

- Muszáj, Harry! - nézek fel rá. Az arcomból kisimít egy hajtincset, tekintete aggódóvá válik.

- Akkor veled megyek!

- Nem, meg fognak találni!

Összeráncolja a szemöldökét. Beharapom az ajkaimat, rájövök, hogy ezt nem kellett volna mondanom.

- A maffia, igaz? - sóhajt. - Mit mondtak?

Lehajtom a fejem. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne róla beszélni, akkor David is bajba kerülne, hogy nem ölt meg.

- Izzy, mit mondtak? - kérdezi újra, de most már kissé idegesen, viszont én még mindig nem akarok válaszolni. - Nem hallod? - emeli fel a hangját, mire kicsit összerezzenek.

- David azt mondta, el kell mennem, vagy meg fognak ölni - nyelek. Megdöbbent arccal néz rám, szemei kikerekednek, kezei ökölbe szorulnak.

- Megyek veled! Nem hagyom, hogy egyedül mászkálj úgy, hogy meg akarnak ölni!

- De...

- Ne is próbálj ellenkezni! - megy át a szobájába, én pedig utána és már veszi is elő a bőröndjét. - Tudom is, hogy hova fogunk menni! Holmes Chapel. Egy falu, ott éltem, amikor kicsi voltam.

Gyorsan dobálja be a cuccait a bőröndbe.

- De te nem léphetsz le csak úgy! Itt vannak a szüleid meg az egész életed!

- Nem - áll fel és két oldalt megfogja az arcomat. - Az életem te vagy, én pedig nem foglak elhagyni!

Elmosolyodok és a szemébe nézek. A homlokát az enyémnek dönti és megsimítja az arcomat.

Egy órán belül már úton vagyunk Holmes Chapel felé. Des-éknek azt mondtuk, hogy szeretnénk kettesben új életet kezdeni. Anne megígértette velünk, hogy gyakran meglátogatjuk őket, és normálisan fogunk élni. Harry szerzett házat, de azt nem árulta el, hogyan. Csak annyit mondott, hogy vannak kapcsolatai.

Az út csendben telik, csak a rádió szól halkan. Mindketten kicsit feszültek vagyunk, de szerintem ez érthető, viszont részben örülök is, hogy Harry-vel élhetek kettesben. Elvégre ez volt a vágyunk.

Lassan leparkolunk egy ház előtt, ami hasonló, mint a többi körülöttünk. Kiszállunk a kocsiból, majd Harry után megyek be. A hálószobába leteszi a bőröndöket, majd felém fordul, két kezét az arcomra helyezi és tekintetét az enyémbe fúrja.
- Most már tényleg közös életünk van.
Felsóhajtok és egy aprót bólintok.
- Ami azt jelenti - folytatja -, hogy nem kell magunkat visszafognunk, mert senki nem hallgatózik - jelenik meg egy kaján vigyor az ajkain, mire felkuncogok.
- Nem is te lennél, ha nem ez jutna rögtön eszedbe! - nyomok egy puszit az ajkaira, ő csak édesen mosolyog.
- Most nekem el kell mennem, te addig pakolj ki és rendezkedj be, este jövök - csókol meg, majd mielőtt még bármit is reagálhatnék, elmegy. Szóval itt maradtam egyedül az új házban.
Felsóhajtok és elkezdem kipakolni a cuccokat.

~ Harry Styles ~

Utam egyenesen a raktárhoz vezet. Igaz, hogy így 3 órát kell utaznom, de még ezt gyorsan elintézem, utána meg se fogom közelíteni azt a helyet.
Most kivételesen kocsival parkolok le az erdő szélén, majd bemegyek, s lassan benyitok a kis faházba. Úgy teszek, mintha nem tudnék semmiről.
- David, csak te vagy itt? - nézek körbe, mivel rajta kívül senkit nem látok.
- Ja, én is mindjárt megyek, csak még valamit el kellett intéznem.
- Értem - nyugodt és lassú léptekkel megyek felé, majd hirtelen megragadom a kezét és hátrafeszítem. Fájdalmasan felnyög és felszisszen. - Hogy merészelted megfenyegetni Izzy-t, te barom?! Az apja azért bízott meg, hogy vigyázz rá, nem azért, hogy megöld! Seggfej!
Gyorsan és fájdalmasan veszi a levegőt, de nem engedek a szorításból.
- Meg... megmagyarázom - zihál.
- Na arra kíváncsi leszek! - lököm le a földre és fölé állok. - Halljam!
Nyel egy nagyot, és nehézkesen feláll, megfogja a sajgó vállát. Még mindig szaporán veszi a levegőt, majd végre hozzákezd.
- Tudjuk, hogy itt akarod hagyni a szervezetet azért, mert Izzy-vel kezdenél új életet. Plusz, még meg is szegett pár szabályt, azok közül is a legsúlyosabbakat! Elvittem őt az erdőbe, mivel muszáj volt... vagyis muszáj lett volna őt megölnöm, de helyette mondtam neki, hogy meneküljön el. A többiek úgy tudják, hogy meghalt, ezért nem is szabad ide visszajönnötök!
Felsóhajtok és végignézek rajta.
- Jól van... Nem is fogunk visszajönni, viszont akkor nagyon figyelj! - lépek közelebb és komolyan nézek rá. - Amit most mondok, az nagyon fontos, nehéz volt meghoznom ezt a döntést! Szeretném, ha... ha te vennéd át a helyem a maffiában.
A szemei kikerekednek, még a szája is tátva marad. Látszólag meglepte a hír, de nyilván örül neki.
- Ez most komoly? Hogy én legyek a főnök? Ez nagyon király! Bennem megbízhatsz, minden rendben lesz!
- Ajánlom is! - nézek rá komolyan. - Ha kérdezik, én Amerikába mentem, de semmi mást nem tudsz rólam, világos?
Hevesen bólogat és mosolyog.
- Nagyon helyes. Most pedig megyek vissza Izzy-hez. Sok sikert - fogok vele kezet, közben a szemébe nézek, majd visszaülök a kocsiba.

Este érkezem meg Holmes Chapelbe. Jó érzés ide visszajönni, emlékszem, hogy gyerekkoromban is mennyire szerettem itt élni. Szinte miden háznak, minden utcának van egy külön történet.
Megállok a ház előtt, majd kiszállok és bemegyek. Izzy a konyhában van, épp főz, így mögé állok és átölelem a derekát.
- Szia - nyomok egy puszit az arcára. Halványan elmosolyodik.
- Hol voltál? - fordul felém és átöleli a nyakamat, én pedig a derekát.
- Az a lényeg, hogy most itt vagyok, nem? - mosolygok. Felhúzza a szemöldökét és megrázza a fejét. Felsóhajtok. - David-del beszéltem. Ő fogja átvenni a helyem a maffiában, és többet oda nem megyünk vissza. Itt maradunk, itt fogunk élni, itt alapítunk családot, és itt leszünk boldogok.

41. fejezet - Új év, új élet

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok az újabb fejezettel. Köszönöm a türelmeteket! Hálás vagyok a 40. fejezethez érkezett kommentekért és pipákért, még mindig ti vagytok a legjobbak! <3 Ahogy ígértem, valamivel hosszabbra írtam ezt a részt, remélem, elnyeri a tetszéseteket. :') Jó olvasást!
UI: A kommentekre még mindig nem válaszoltam, tudom, hogy ezzel is nagyon el vagyok maradva, de még a következő rész közzététele előtt bepótlom!

Új év, új élet

"2015 a mi évünk lesz, ígérem!"

     Louis egyfolytában szemez a kicsivel, miközben ajkaira halvány mosoly húzódik. Talán egy kis büszkeség is rejlik benne. Luke a tekintetét nem veszi le az apukájáról, mintha érezné, hogy közük van egymáshoz. Gemma érdeklődve figyeli őket, miközben kisfiának a kezeit fogja.

- Megfoghatom őt? - szólal meg Louis halkan. Gemma felsóhajt, aprót bólint, majd átadja Luke-ot Louisnak, aki olyan óvatosan veszi a kezébe, mintha a legtörékenyebb porcelán lenne. Édesen mosolyogva néz a kisfiúra, s a szeme sarkában mintha megjelenne egy könnycsepp. Muszáj elmosolyodnom. - Szia, Luke! - szól neki halkan. Luke felnevet és kis kezeit Louis arca felé nyújtja. Gemma-ra pillantok, akit szintén megmosolyogtat Louis viselkedése. - Olyan édes! - emeli fel a tekintetét Louis, és Gem-re néz. - Ömm... ugye megengeded, hogy néha meglátogassalak titeket?
- Persze - mosolyodik el.
- De jó! - csillan fel Louis szeme, majd a kisfia fejére ad egy puszit. - Majd ha nagyobb leszel, rengeteg mindenre meg foglak tanítani! Majd focizunk és elmondom neked a legjobb csajozós szövegeimet - megy ki a szobából, miközben folyamatosan beszél a fiához.
- Olyan jó őt boldognak látni - sóhajtok és halványan mosolygok.
- Én viszont értetek aggódom - néz rám komoly tekintettel Gemma. Összeráncolom a szemöldököm és értetlenül pislogok rá. Felsóhajt. - Harry-vel túl sok időt töltöttetek külön. Mindent tudok, hogy mi történt, az öcsém elmesélte. Anyának is elég nehéz volt ezt feldolgozni, és még én is beleborzongok néha, de azt tisztán látom, hogy köztetek kezd kialudni az a szikra.
Szavai szinte a lelkemig hatolnak. Fáj, amit mond, mégpedig azért, mert igaza van. Igaz, hogy nehezemre esik elismerni, de tényleg kezd elmúlni, én pedig nem akarom, hogy végleg eltávolodjunk egymástól.
A tekintetemet a földre szegezem, a tenyeremet kezdem el kapargatni.
- Tudom, hogy szereted őt, de te is érzed, hogy ez már nem elég - ül át mellém és megfogja a kezemet. - De szerintem ha mindketten akarjátok, vissza tudjátok csinálni és minden olyan lesz, mint régen!
- Nem tudom, Gem! - fújom ki szaggatottan a levegőt és a hajamba túrok. - Imádom Harry-t, de valahogy... nem is tudom... olyan, mintha Louis közénk állt volna. Pedig nem ez történt, de mégis így érzem.
- Louis nem közömbös számodra, igaz? - kérdezi óvatosan és a szemembe néz. Felsóhajtok és kicsit megrázom a fejem.
- Még mindig bepróbálkozik nálam és miután lefeküdtünk... kezdett hiányozni. Aztán rájöttem, hogy csak a szeretet hiányzik nekem. Vagyis Harry. Harry szeretete. Louis nem közömbös számomra, de Harry a mindenem.
Gem vesz egy mély levegőt és halványan bólint jelezve, hogy megértette.
- Én most megyek, te maradj még, Louis hadd élvezze ki, hogy nem ő a legéretlenebb a lakásban - mosolygok Gemma-ra.
- Rendben - nevet kicsit. Felállok és az előszobából bepillantok Louis szobájába. A kis Luke az ágyon fekszik, Louis pedig fölötte hajol és édesen motyog neki valamit. Elmosolyodok. Örülök, hogy képes mosolyogni és nagyon jó érzés őt boldognak látni. Örül a kisfiának, és szerintem nem fogja őket cserben hagyni.

Ahogy beérek a meleg házba, leveszem a kabátom és a csizmám, majd az utam egyenesen a konyhába vezet, ahonnan motoszkálást hallok. Harry a pultnál áll, mögé osonok és átölelem.
- Mit csinálsz?
Elmosolyodik, majd felém fordul és az ajkaimra nyom egy puszit.
- Sütök, mert ma este ünneplünk! Tudod, holnap már 2015. Új év, új élet - mosolyog titokzatosan és átöleli a derekamat, kezeim automatikusan a nyaka köré kulcsolódnak.
- Hogy érted, hogy új élet? - ráncolom a szemöldököm.
- Majd meglátod - húzza széles mosolyra a száját, s az arcán megjelennek a gödröcskék. A szívem hevesebben ver, ahogy a szemébe nézek, ahogy látom benne a csillogást. Keze a derekamról a fenekemre csúszik, magához húz és hosszasan megcsókol, majd homlokát az enyémnek dönti. Barna tincsei belelógnak az arcába, amit kisöprök, s megsimítom orcáját. Édesen mosolyog rám, majd az ajkaimra ad sok kis puszit, amit nem bírok ki kuncogás nélkül.

- És hol fogunk bulizni? - pislogok rá.

- Itthon! Mindenki elmegy, miénk lesz az egész ház - húzza kaján vigyorra az ajkait, mire csak nevetve forgatom a szemem. - Te menj csak föl és pihenj, majd én mindent eltervezek! - nyom egy csókot az ajkaimra. Elmosolyodok, majd bólintok és felmegyek a szobámba. Kinyitom a szekrényem, és elkezdek kutatni a ruhák között. Ma este valami különlegeset akarok felvenni, olyat, amit nem egy átlagos buliban hordok.

Mivel nincs sok választásom, előveszem a rövid fekete ruhám, amit még anno Louis-tól kaptam. Halvány mosolyra húzódnak az ajkaim, ahogy eszembe jut csillogó szeme, ahogy láttam rajta az örömöt, hogy elnyerte a tetszésemet a ruha.

Felaóhajtok és átmegyek a fürdőszobába. Lezuhanyzok, majd törölközővel körbecsavarva megyek le Harry-hez, aki a sütőből veszi ki a tepsit.

- Hmm... Jó illata van - mosolygok.

- Ja, próbálkoztam - fordul meg, s ahogy szemei megakadnak rajtam, az alsó ajkába harap. - Direkt csinálod? - lép közelebb.

- Mit? - mosolygok és a kezeimet a mellkasára simítom.

- Tudod te azt nagyon jól - ad egy lágy csókot a nyakamra, mire elmosolyogok és becsukom a szemem. - Mellesleg mi ez a nagy lazaság?

- Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen - fogom meg két oldalt az arcát és a szemébe nézek. Elmosolyodik.

- Olyan lesz - nyom egy puszit a homlokomra.

Az órára nézve látom, hogy már este nyolc is elmúlt. Anne és Des már elmentek valami szórakozóhelyre, Gemma pedig az egyik barátnőjénél tölti a szilvesztert, vitte magával Luke-ot is. A szobámban végzem az utolsó simításokat, kisminkelem magam és begöndörítem az amúgy egyenes hajamat. Mosolyogva nézek végig magamon a tükörben, most elégedett vagyok. Megigazgatom a ruhámat és lemegyek a nappaliba, ahol Harry pezsgőt bont. Tölt két pohárba, majd az üveget az asztalra teszi és ahogy belépek, rám emeli tekintetét.
- Wow! Szívdöglesztően nézel ki! - néz rajtam végig vigyorogva.
- Köszi! Te is - lépek közel hozzá és végigsimítom a mellkasát, amit nem fed semmi. Imádom, hogy így hordja az inget.
- Éjfélkor kimegyünk a tűzijátékra, jó? - ül le, majd az ölébe húz és az egyik poharat a kezembe adja.
- Rendben - mosolygok. Koccintunk és belekortyolok a buborékos alkoholba, mikor kopogást hallok. - Ki lehet az ilyenkor? - állok fel, majd kimegyek és ajtót nyitok. Louis halványan mosolyogva néz rajtam végig, biztos vagyok benne, hogy megismerte a ruhát.
- Ömm... csak jöttem elköszönni, hamarosan megyek vissza New Yorkba. Izé... boldog új évet - néz a szemembe. Elmosolyodok, majd megölelem, amit rögtön viszonoz.
- Boldog új évet! - nyomok egy puszit az arcára. Szorosan ölel magához és hallom, hogy mélyen felsóhajt. - Ugye hamarosan újra találkozunk?
- Fogalmam sincs... De ha lesz lehetőségem, visszajövök, ígérem! - mosolyog halványan, majd elenged. - Most viszont megyek, akkor majd... majd még beszélünk.
- Nagyon vigyázz magadra!
Halványan bólint, majd elköszön és elmegy. Visszacsukom az ajtót és bemegyek Harry-hez.
- Louis volt, csak elköszönni jött - ülök vissza az ölébe. Kezét a combomra teszi és simogatni kezd.
- Akkor most már semmi és senki nem fog minket zavarni - ad egy puszit a vállamra. Átölelem a nyakát és a fejemet ráhajtom a mellkasára, miközben mélyen beszívom férfias illatát. Felpillantok rá, kisöpri az arcomba lógó göndör tincset, majd lassan megcsókol. Kezemet az arcára simítom, majd fürtjei közé túrok, s csókunk egyre szenvedélyesebbé válik. Érzem, hogy elkezdi felfelé húzni a mini ruhámat, de lefogom a kezét. Értetlenül pislog rám.
- Ömm... bocsi, csak... még ne, jó? - mosolygok halványan és a fülem mögé rakok egy hajtincset.
- Ahogy gondolod - iszik bele a pezsgőbe.
11 óra körül elindulunk a városba. Harry összekulcsolja az ujjait az enyémekkel, s szorosan egymás mellett megyünk. Már az utcán alig van hó, és emiatt egy kicsit hiányérzetem van, de már ez sem érdekel, mert Harry itt van nekem.
Odaérünk a Big Benhez, Harry mögém áll és átölel. A fejét a vállamra teszi és egy kis puszit lehel az arcomra. A hideg idő ellenére egyáltalán nem fázom, belülről szinte melegség tölt el, ahogy érzem Harry közelségét.
Hallom, hogy a tömeg elkezd tíztől visszafelé számolni. Harry maga felé fordít, megsimítja az arcomat és gyengéden csókol meg, annyira óvatosan, mint még eddig soha. Hallom, ahogy az emberek sikítanak, majd mikor az egy is elhagyja a szájukat, tűzijáték hallatszik.
Az ajkaink lassan elválnak, a szemébe nézek és elmosolyodok.
- 2015 a mi évünk lesz, ígérem! - simítja meg az arcomat.
A szívem hevesen ver és a szemeim is megtelnek könnyekkel. Egy puszit ad az ajkaimra és magához ölel. A fejemet a mellkasára hajtom, és így nézzük végig a tűzijátékot.

Ahogy hazaérünk, ledobjuk magunkról a kabátot és a cipőt, majd egyenesen Harry szobájába megyünk. Ledönt az ágyra és fölém mászik, ajkai közel vannak az enyémekhez, de nem csókol meg. A hajával kezdek játszadozni, mire elmosolyodik.
- Hogy értetted azt, hogy új év, új élet? - teszem fel a kérdést, amire már azóta tudni akarom a választ, mióta kiejtette a száján.
- Ne légy ennyire kíváncsi! - nevet kicsit. - Majd időben rájössz!
- Na, ne már - fordítok a helyzeten, a csípőjére ülök és a kezemet a mellkasára teszem. - Kérlek, mondd el!
- Nem - mosolyog.
- Hmm... - hajolok le és lassan megcsókolom a nyakát. Felsóhajt, kezeit a fenekemre teszi és megsimít. - Kérlek - súgom és egy kicsit harapdálni kezdem a bőrét.
- Ezzel csak mást fogsz elérni! - vigyorog kajánul. Felegyenesedek és kicsit mozgatni kezdem a csípőmet. Becsukja a szemeit és szaggatottan kifújja a levegőt. Felkuncogok. Tetszik, hogy ezt váltom ki belőle.
- Ha elárulod, hogy mire értetted, akkor nem kínozlak tovább! - mosolygok, majd lassan elkezdem kigombolni az ingét.
- Az úgy nem lesz meglepi - mosolyog és nézi minden lassú mozdulatomat. Látom, hogy az őrületbe kergetem.
- Nem baj!
Felsóhajt és vigyorogva megrázza a fejét.
- Nem nyugszol, amíg el nem mondom, igaz? - mosolyog. - Na jó. Ott hagyom a szervezetet, és veled kezdek új életet. Munkát keresek, elköltözünk, lesz saját házunk és saját életünk. A feleségem leszel, lesznek gyerekeink és a világ legboldogabb nőjévé teszlek.
- Ez... ez most komoly? - mosolyodok el, s érzem, hogy a szemeim ismét megtelnek könnyekkel. Kicsiket bólogat és megsimítja az arcomat. - Istenem, ez annyira tökéletesen hangzik!
- Az is lesz! - ölel magához.
Azt hiszem, a 2015 nekem szerencsét fog hozni. Ha tényleg sikerül valóra váltanunk azt, amit szeretnénk, megérte eddig minden, ami történt. Lehet, hogy a sors végre megajándékoz egy olyan élettel, amit mindig is szerettem volna.
Harry hamar elalszik, én viszont képtelen vagyok. Fel vagyok pörögve, az agyam egyfolytában kattog és a szívem hevesen ver. Harry-re pillantok, aki már mélyen alszik, így óvatosan lemászok róla és lemegyek. Hogy egy kicsit lenyugodjak, elmegyek sétálni, méghozzá a raktárhoz. A srácok ott ünnepelnek, kintre hallatszik a zene és a hangos beszéd, vagy inkább ordítozás. Lassan benyitok, s az orromat megcsapja az a tipikus kanbuliszag.
- Te hogyhogy itt? - jön oda mosolyogva David és megölel. - Boldog új évet!
- Neked is - mosolygok. - Csak benéztem, hogy mit csináltok, de látom feltaláltátok magatokat.
- Aha, olyasmi. Van kedved sétálni egy kicsit?
- Uhum.
David még a kezébe vesz egy üveg piát, majd elindulunk az erdőbe. Csendben megyünk egymás mellett, David néha beleiszik az italba, és már a zene sem hallatszik. Sötét van és egy kicsit félek is.
- Nem kellene visszafordulnunk? - kérdezem, mikor már egy számomra teljesen ismeretlen helyre érünk.
- Nem, ez itt pont jó - áll meg. Én sem megyek tovább, értetlenül pislogok rá, de ő csak felsóhajt. - Annyira nem akarom ezt megtenni, de muszáj.
- Miről beszélsz? - húzom fel a szemöldököm. Az üveget leteszi a földre, majd lassan jön felém, s mikor odaér hozzám, hirtelen a fához nyom.
- Meg kell halnod.
Most nem tudom, hogy sikítsak vagy nevessek. Komolyan gondolja, vagy csak részeg?
- David, ez egyáltalán nem vicces, engedj el, jó?
- Tudod, hogy szeretlek, de akkor is meg kell halnod. Harry ki akar lépni miattad, akkor pedig mi főnök nélkül maradunk, gyengék vagyunk és megtámadhatnak. Ráadásul megszegtél pár szabályt, ami miatt bűnhődnöd kell.
Szavait hallva megakad bennem a levegő, teljesen lefagyok. Előveszi a fegyverét, és egyenesen a fejem felé tartja. Zihálni kezdek, a pulzusom már az egekben van, Nem halhatok meg! Most nem, amikor minden kezd rendbe jönni! David nem képes megölni! Vagy igen?