8. fejezet - Vérfagyasztó éjszaka

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 8. fejezetet. Köszönöm a 69(!!!) feliratkozót. Igen, érzem, hogy Harry itt van... :D Valamit még szeretném megköszönni a kommenteket, és a pipákat is, amik az előző fejezethez érkeztek. Csodálatosak vagytok, imádlak titeket! <3 A következő fejezettel megpróbálok igyekezni, hogy ne kelljen rá ennyit várnotok. Remélem tetszeni fog - annak ellenére, hogy nem lett a leghosszabb rész. Jó olvasást!
UI: Most már névtelenül is tudtok írni kommentet.

Vérfagyasztó éjszaka

Harry Styles | via Tumblr
A legnehezebb a védelme alatt lenni
egy olyannak, akitől mi magunk is félünk.
     Az éjszaka közepén valami ismeretlen oknál fogva felriadok. Harry még mindig ölel, s halkan szuszog. Karját óvatosan lehámozom magamról, majd felülök. Fáradtan a hajamba túrok, majd az órára pillantva látom, hogy hajnali három is elmúlt. Harry-re nézek, aki édesen alszik tovább. Akaratlanul is elmosolyodok. Most olyan ártatlannak tűnik. Hosszú szempillái arcán pihennek, gondtalannak és kipihentnek látszik.
Lábaimat a papucsomba csúsztatom és halkan kimegyek, szemeim automatikusan Harry ajtajára szegeződnek. Most talán itt az idő. Harry alszik, nem fogja észrevenni. Csak egy kicsit kutakodom, nem lesz baj.
Lassú léptekkel megyek oda, s halkan benyitok. A fák ágainak árnyéka a falra vetítődik. A szobában valami miatt hűvös van, s nyugtalanító csend. Lassan beljebb lépek, s először az asztalához megyek. Tele van papírokkal és mindenféle kacattal. Leguggolok, s próbálom halkan kihúzni a fiókot. Az elsőben füzetek vannak, kicsit kutakodva benne találok egy kulcsra zárható, kemény kötésű könyvet. Az egész fekete színű, nincs rajta egy felirat sem. Kicsit tovább kezdek kutakodni, hátha megtalálom hozzá a kulcsot. A második fiókot kinyitva egy fekete, kicsit szakadt bőrövet találok. Réginek tűnik, de nem értem, miért rejteget ilyet. Felsóhajtok és a következő fiókot is kihúzom. Egy nagy dobozd találok benne, s óvatosan kiveszem. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet kinyitni, de talán nem ugrik elő belőle egy ijesztő bohóc. Talán...
Veszek egy mély levegőt és leveszem a dobot tetejét. A szemeim kikerekednek, még a vér is megfagy bennem. Nem merek hozzáérni. Csak bámulom, és alig bírom felfogni, amit látok. Egy fegyver.
Kell pár perc, hogy magamhoz téjek, és amilyen gyorsan csak tudom, visszahelyezem az eredeti helyére. Gyorsan kapkodva a levegőt, leülök az asztal mellé és a fejemet fogom. Még mindig le vagyok sokkolva. Harry tényleg ilyeneket tart magánál? De mégis miért? Félek, hogy talán egy veszélyes bűnöző.
Szemeim megakadnak az ágy alatt lévő kis dobozon. Lassan odamászok, és rettegve nyitom ki. Egy kulcsot látok, s megkönnyebbülten felsóhajtok. Ahogy észreveszem, pont a fekete könyv lakatjához való. Beleillesztem, és sejtésem beigazolódik, a lakat könnyedén pattan szét, mikor a kulcsot elfordítom. Kinyitom a könyvet, de túl sötét van ahhoz, hogy bármit is lássak. A könyvet a pizsamafelsőm alá dugom, kimegyek és halkan becsukom az ajtót. Tudom, nem szép dolog, hogy csak így elloptam, de muszáj megtudnom, hogy mibe keveredtem.
Visszamegyek a szobámba és a könyvet a szekrény alá csúsztatom. Felsóhajtok, s visszafekszem Harry mellé. Kicsit mocorogni kezd, de szerencsére nem ébred föl, tovább alszik.
Nem sokkal később érzem, hogy újra elálmosodok. Kényelembe helyezem magam, és mikor már újra álomba merülnék, furcsa hangokat hallok kintről. Jobban magamra húzom a takarót, s próbálok nem azzal foglalkozni. Biztosan csak a szél volt, vagy valami.
Nagyjából fél perc múlva megint hallom. Olyan, mintha gallyak törnének le, mintha valaki mászna föl a fán. De ez hülyeség, biztosan csak képzelődöm... Kicsit közelebb bújok Harry-hez, most valamiért biztonságérzetem van mellette.
Egy nagy csattanás hallatszik kintről, mire Harry is felriad.
- Mi volt ez?! - ül föl hirtelen, majd kipattan az ágyból és az ablak mellé áll. A lámpához nyúlok, hogy felkapcsoljam, de Harry megállít. - Ne érj hozzá! Maradj mozdulatlan! - parancsol rám kicsit ingerülten.
- Kik vannak itt? - súgom remegő hangon. Nem válaszol, csak óvatosan kinéz, majd visszahúzza a fejét.
- A rohadt életbe - szitkozódik halkan, s kiszalad a szobából. Túlságosan is félek egyedül, így ledobom magamról a takarót, és utána rohanok. Magára kap egy nadrágot és egy sötét felsőt, és az ajtó előtt gyorsan a cipőibe dugja a lábait.
- Maradj itt, ne mozdulj, és ne nyiss ajtót! - közli határozottan, s kimegy. A ház megtelik csenddel, és még több félelemmel. Az ablakhoz megyek, s a függönyön keresztül látom, hogy Harry és még pár srác sötétben a bokor mögött leskelődnek. Csak tudnám, hogy mi folyik itt, és mi ez a nagy rémület! Kicsit távolabb pillantva meglátok pár sötét alakot, de nem hiszem, hogy ők Harry emberei lennének.
- Helló, drága - hallok egy mély hangot magam mögül. A szemeim kikerekednek, a szívem 100-zal kezd verni, s lassan megfordulok. Egy magas, kigyúrt pasassal találom szembe magam, akin egy fekete pulcsi és szintén sötét színű nadrág van. Nyelek egy nagyot, és ahogy ő közelít, én próbálok kiutat keresni. - Ne félj, édes - szól halkan, s teste már egész közel van az enyémhez. - Tommo hatalmas hibát követett el, ami miatt most bűnhődnie kell. Ha jól sejtem, de vagy a kis szeme fénye - nem látom az arcát a sötét miatt, de el tudom képzelni az önelégült vigyort az arcán. - Milyen kár lenne, ha történne veled valami, ugye?
- Hagyj békén! - szólalok meg halkan, remegő hangon. És ismét képtelen vagyok határozott lenni...
- Jaj, de aranyos - nevet fel halkan. - Igazi vadmacska vagy, ugye?
Teljesen a falnál állok, semerre se tudok menni, ő pedig alig fél méterre van tőlem. Hirtelen lefogja a kezeimet, mire én automatikusan, teli torokból sikítani kezdek.
- Fogd be a pofádat! - szorítja meg a karomat. A szemeimet összeszorítom s hallom, hogy berontanak az ajtón, majd egy nagy durranás, a kezei leesnek az enyémekről, s a földre rogy. Lassan nyitom ki a szemeimet, s félve nézek az előttem már holtan fekvő emberre. Harry felkapcsolja a villanyt és lesokkolva meredek a vértócsára.
- Intézzétek el - parancsol két emberre, akik bólintanak, és kesztyűt felvéve húzzák ki a házból. Remegve állok még mindig ugyanott, s Harry aggódva jön oda hozzám. - Jól vagy? - néz a szemembe. Még pislogni se tudok, a végtagjaim remegnek és a légzésem is szapora. Alig tudom felfogni, hogy egy gyilkosságnak voltam a szemtanúja. - Isabel - legyezi előttem a kezét.
- Te... te meg... megölted - nyögöm ki nehezen. Harry a plafonra nézve felsóhajt, s megdörzsöli a szemeit, majd kifújja a levegőt és újra találkozik tekintetünk.
- Figyi, tudom, hogy ez most neked sok, de... fogalmad sincs, hogy mibe kevert téged az az idióta - préseli ki a fogai között az utolsó pár szót. - De megígértem, hogy megvédelek, és ez így is lesz - simítja végig lassan az arcomat, mire megremegek és elhúzom a fejem.
- Ne érj hozzám... gyilkos - súgom ingerülten.
- Hagytam volna, hogy kinyírjon téged? - húzza fel a szemöldökét. - Mert azt is megtehetném, hogy odadoblak nekik, és akkor engem békén hagynak.
- Mit akarnak ezek tőlem? - nyelek, s nézem, amint másik két srác takarítja fel a vért.
- Ki akarnak nyírni, mert tudják, hogy Tommo-nak sokat jelentesz. Ezért nem jó, hogy tudják, mi van köztetek.
- És Louis-val mi bajuk van? - nézek rá, s a könnyek csípni kezdik a szemeimet, de próbálom magam tartani.
- Ez... ez bonyolult - sóhajt. - Majd egyszer elmondom. De most menj és pihenj le, jó? - simítja végig a karomat. - Tom, kísérd fel őt!
- Rendben, gyere - fogja meg a karomat egy magas, barna hajú srác. Felmegyünk a szobámba, és még mindig remegve bújok be az ágyba, s magamra húzom a takarót.
- Mi ez az egész? Mi történik? - kérdezem, s már képtelen vagyok visszatartani a könnyeimet. Utat törnek maguknak és végigszántják az arcomat.
- Majd ezt a főnök elmondja. Csak ne aggódj, és próbálj meg pihenni. Nem lesz baj, mi itt vagyunk és megvédünk. És a főnök semmiképpen se hagyná, hogy bajod essen. Aludj jól - megy ki, és becsukja maga után az ajtót.
A félelem bennem kicsit sem csökkent, sőt, egyre jobban rettegek. Nyakig be vagyok takarózva, mintha az védelmet nyújtana, de közben tudom, hogy semmit nem használ, csak majd' megsülök miatta. Képtelen vagyok egy másodpercre is lehunyni a szememet, az agyam végig kattog. Egy hónapja még a legrosszabb rémálmaimban sem képzeltem ilyet. Nem értem, hogy Louis mit tett, ami miatt bűnhődnie kell. Te jó ég, Louis!
Hirtelen kapok a telefonomért, és felhívom őt. Idegesen rázom a lábam, s a körmömet rágom, míg végre pár csörgés után felveszi.
- Szia - szól bele kómás hangon. Ezek szerint felébresztettem, de nem érdekel, mert legalább tudom, hogy nincs semmi baja.
- Louis, ugye jól vagy? - kérdezem aggódva.
- Persze, miért történt valami? Te jó ég, ugye nem bántottak?
Felsóhajtok és becsukom a szemem.
- Ha Harry nem jön... - nem folytatom, képtelen vagyok rá. Nyelek egy nagyot és az alsó ajkamba harapok.
- Istenem, kicsim - hallom elhaló hangját. - Annyira sajnálom, én ezt nem akartam!
- Nem a te hibád! Csak... tudni akartam, hogy jól vagy-e. És ne aggódj, Harry és az emberei megvédenek. De Louis... mi folyik itt?
Nem válaszol, csak mély sóhajtása hallatszik. Megőrjít, hogy nem tudom, mi folyik körülöttem és, hogy mibe keveredtem.
- Nem mondhatom el... Szerintem már így is túl sokat tudsz. De Harry-ben megbízhatsz. Lehet, hogy emberileg nem valami barátságos, de ha azt mondta, megvéd, akkor így is lesz.
- Szeretlek, Louis - súgom és egy újabb könnycsepp gördül végig nedves arcomon.
- Én is téged, kicsim!
Harry bejön, és mutatja, hogy tegyem le a telefont.
- Öm.. most megyek. - Gyorsan megtörlöm a kézfejemmel az arcomat. - Majd még beszélünk. Mármint remélem... Szia.
- Szia, légy jó!
Elmosolyodok és visszateszem az éjjeliszekrényre a telefonomat. Harry óvatosan bemászik az ágyba és mellém könyököl.
- Jobban érzed magad? - simítja meg az arcomat. - Valamivel jobban nézel ki.
- Harry, mi folyik itt? - nézek a szemébe. Már amennyit látok belőle, ugyanis korom sötét van.
- Sajnálom, de nem mondhatom el! Azzal csak még nagyobb bajba sodornálak. És arra kérlek, hogy ezzel ne is foglalkozz, és ne kutakodj! Majd mi megvédünk, ígérem.
- Louis-t ugye nem fogják bántani?
Felsóhajt és oldalra fordítja a fejét.
- Aludj, jó?
- De Louis...
- Louis jól van - néz rám újra. - Ő tud vigyázni magára, és úgyse őt akarják, hanem téged. Viszont amíg mi itt vagyunk, nem bánthatnak, szóval nyugodj meg, és próbálj meg aludni - veszi le a pólóját és a nadrágját, majd visszafekszik és betakarózik. - Csak ne félj, itt vagyok - súgja és átölel. A karomat simogatja, amíg nagy nehezen újra álomba merülök...

16 megjegyzés:

  1. Első komi bibibii :P a rész nagyon nagyon jó hamar a kövit *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nem sokára hozom a kövit. :)

      Törlés
  2. Jajjjjj ISTENEEEEM!!!!!!!!!!!! Nem tudok várni gyorsan kövit KÉRLEEK!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Imádom a blogod! Ez az egyik kedvencem :) sőt bátran állíthatom hogy a kedvencem :) Mindig ez az első blog amit leellenőrzök, hogy van e friss rész! :) Siess a következővel, kérlek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök, ha ezt tartod a kedvencednek, jól esik. :) Sietek, pár perc és kész is lesz!

      Törlés
  4. Imádom Imádom és még kb ezt úgy 1000000*-szor :D Harry itt olyan aranyos és gondoskodó volt *-* : 69?! HARRY ITT VAN :DDDD Siess a következővel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, és örülök, hogy ennyire tetszik. Hát igen, de ha itt is van, előbújhatna... ;) Sietek, pár perc és kész is lesz!

      Törlés
  5. Gyorasan a köviiiiit!!!!:-D Imádom, egyszerűen fantasztikusan írsz!!! ~Hanna~ :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Hamarosan elkészül, és még ma kiteszem.

      Törlés
  6. Azta nagyon jó siess a kövivel *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Sietek, hamarosan elkészül! :)

      Törlés
  7. Perfect. <3 Imádom,imádom remek író vagy. :) Siess a kövivel. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. Hamarosan elkészül! :) <3

      Törlés