34. fejezet - Újabb titok

Drága Olvasóim!
Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni, amiért csak ma tudtam hozni a fejezetet, de remélem, hogy azért tetszeni fog. Köszönöm szépen az előzőhöz érkezett pipákat és kommenteket! Mindegyiket elolvastam és nagyon jól estek, a héten fogok válaszolni rájuk. Valamint hálás vagyok a 123 feliratkozóért is! <3 Mindenkinek nagyon-nagyon boldog karácsonyt kívánok, remélem, hogy szeretetben és boldogságban telik és szép ajándékokat kaptok, adtok. :) Jó olvasást!


Újabb titok

Amikor azt hiszed, hogy minden a
legnagyobb rendben, az élet gondol egyet
 és változtat rajta.
     Alig hiszek a fülemnek. Hallottam, amit mondott, de ez most lesokkolt, az agyam még nem képes felfogni. Gyerek? Kitől?
Des mozdulatlanul áll, nagyokat pislogva néz lányára, akit évek óta nem látott. Azt hiszem, az első találkozást nem pont így képzelte el. Nyilván nem, ahogy mi sem, és szerintem Gemma sem. Harry arcáról többféle érzelmet is le tudok olvasni: meglepettség, kíváncsiság és szomorúság.
- Elmondod, hogy mi történt? - szólal meg végül Anne, egyedül ő képes kinyögni bármit is. Gemma felsóhajt, egy aprót bólint és a babával a kezében leül a kanapéra. Megsimítja a kicsi fejét, az ajkait beszédre nyitja és halkan elkezdi mesélni.
- Amikor kimentem New Yorkba, azután nem sokkal megismerkedtem egy fiúval. Nem voltunk együtt, csak... néha lefeküdtünk, mert ő is maga alatt volt és én is. Elég sokáig tartott ez a "kapcsolat", egészen addig, amíg ki nem derült, hogy terhes vagyok - sóhajt. Csak maga elé néz, a kis Luke a kezében sírni kezd. - Elmondtam neki, hogy a közös gyerekünket várom, de ő azt mondta, hogy nem akar részt venni a felnevelésében, mert mást szeret. Közben volt még egy barátom, de ő... nem tudom, olyan más volt. Azt hittem, hogy vele boldog vagyok, de nem. Vele én szakítottam. Próbáltam felvenni a kapcsolatot Luke apjával, de ő egyáltalán nem kíváncsi ránk, így ketten maradtam Luke-kal. Elég nehéz volt mellette dolgozni, de valahogy megoldottam, kellett a pénz. Hát, azt hiszem, röviden ennyi, és azt is megértem, ha ezek után már nem akartok látni - áll fel, de Des megfogja a kezét és visszahúzza, amikor elindul ki.
- Kicsim, most kaptalak vissza, nem akarlak újra elveszíteni! - néz a lánya szemébe és megsimítja az arcát. Gem bekönnyezik, összeszorítja az ajkait és megöleli édesapját.
- Miért álcáztad magad éveken keresztül halottnak? - szipog és még szorosabban öleli őt. Des felsóhajt és Anne-re pillant.
- Ez... bonyolult - simogatja Gem hátát.
- Harry a telefonba csak annyit mondott, hogy élsz. Már akkor haza akartam jönni, de a munkahelyemen csak így tudtam megoldani.
- Amikor ott voltunk nálad... - gondolkodik el Harry - akkor még nem voltál terhes - néz rá. Gemma Luke-ot odaadja Anne-nek, aki halványan mosolyogva néz az unokájára. Gemma leül mellénk.
- Bő pólókat hordtam, akkor még nem akartam elmondani. És sajnálom, hogy ezzel elrontottam a karácsonyotokat... - hajtja le a fejét, de Harry rögtön megöleli őt.
- Ne butáskodj, az a legszebb ajándék, hogy itt vagy! - nyom egy puszit az arcára. - És amúgy ki Luke apja?
- Öm... izé... nem fontos - pillant rám, majd tekintetét a földre szegezi és az ajkába harap. Összeráncolom a szemöldököm, Olyan, mintha előlem akarna titkolni valamit.
- Már hogyne lenne fontos! Na, ki az? - néz rá Harry. Gem felsóhajt.
- Louis. Louis Tomlinson.
A szívem kihagy egy ütemet, majd gyorsan kezd verni. Harry és Gemma aggódva néznek rám, valószínűleg az arcom olyan fehér, mint a fal. Érzem, hogy a szoba forogni kezd velem. Hogy lehet Louis a gyerek apja? 9 hónapja még együtt voltunk, azt hiszem. Megcsalt volna?
- Amikor szakítottatok, Louis nagyon szomorú volt - néz rám Gem, mintha olvasni tudna a fejemben. Nyelek egy nagyot és kicsiket bólintok, egyszerűen képtelen vagyok kinyögni bármit is.
Harry-re pillantok, aki láthatóan majd' szétrobban az idegtől. Vesz egy mély levegőt, becsukja a szemét és közben lassan kifújja. Próbálja magát lenyugtatni, bár tudom, hogy neki is nehéz.
- Odaküldtem, hogy vigyázzon rád. Erre felcsinál az a...
- Harry, css - fogom meg a kezét.
- Téged nem zavar?! Basszus, az exed gyereket csinált a nővéremnek! - csattan fel. Anne és Des ránk néznek, Luke újra sírni kezd. Becsukom a szemem és felsóhajtok. Amilyen jónak elképzeltem ezt a karácsonyt, a végére csak rosszabb lett.
- Louis tudja, hogy van egy fia? Ha tudná, biztos, hogy törődne veletek - nézek Gemma-ra. Ismerem Louis-t, nem lenne képes őket egyedül hagyni. Jó ember.
- Már akkor elhagyott, amikor megtudta, hogy terhes vagyok. Világosan megmondta, hogy ne keressem. Azóta már találkoztunk, de közömbösen viselkedett.
Idegesen tördelni kezdem az ujjaimat. Luke nem nőhet fel apa nélkül és Gemma sem maradhat egyedül. Beszélnem kell Louis-val.
Átmegyek a konyhába, előveszem a telefonomat és tárcsázom a számát.
- Szia! - veszi fel vidám hangon. Nekidőlök a pultnak és rákönyökölök.
- Beszélnünk kell.
- Hú, ez nagyon komolyan hangzik. Baj van?
- Személyesen. Gyere 10 perc múlva a parkba, ez nagyon fontos.
Felsóhajt.
- Rendben, ott leszek - teszi le. Gyorsan magamra veszem a kabátomat és a csizmámat, majd szó nélkül kimegyek. Idegesen rohanok, már az sem zavar, hogy a hó a szemembe hullik. Fogalmam sincs, mit és hogyan fogok neki mondani, de tudnia kell róla. Nekem is tudnom kell, hogy miért hagyta Gemma-t magára.
Messziről látom, hogy Louis egy lámpa alatt áll, kezei a zsebében pihennek. Odaloholok hozzá, tekintetét rám vezeti és kíváncsian fürkészi az arcomat.
- Van fogalmad arról, hogy mit tettél?! - rohanom le őt. Értetlenül ráncolja szemöldökét és kicsit megrázza a fejét.
- Valami rosszat tettem? - pislog. Idegesen felsóhajtok, az arcomból kisöpröm a hajamat, amit a szél odafújt.
- Gemma Styles. Gondolom, ismerős a neve - nézek rá. Felsóhajt, becsukja a szemét és lehajtja a fejét. Eszébe jutott. Szóval igaz, tényleg ő Luke apja. - Hogy voltál rá képes?
- Nagyon hiányoztál!
- És akkor rögtön meg kell fektetni valakit? - emelem fel a hangom, nem érdekel, hogy szenteste van és bárki meghallhatja. Ha akarnám se bírnám visszafogni magam.
- Fogalmad sincs, hogy hogy éreztem magam akkor - szólal meg feszülten. - Gemma túl barátságos volt, folyamatosan vigasztaltuk egymást és párszor megtörtént, ennyi! De nem gondoltam, hogy gyerek lesz! Egyáltalán honnan tudod?
- Gemma most jött haza Luke-kal a kezében!
Érzem, hogy a testem szinte már remeg a dühtől, a szemeim megtelnek könnyekkel.
- Luke? Kisfiam lett? - kérdezi valamivel lágyabb hangon. Kínosan felnevetek.
- Most már ne érdekeljen, ha eddig nem voltál Gemma mellett!
- Képtelen voltam mellette lenni úgy, hogy mást szeretek!
- Nem mondtam, hogy vedd őt feleségül, de legalább segíthettél volna neki! Tudod, most hatalmasat csalódtam benned, akkorát, mint még emberben soha - nézek a szemébe. Látom, hogy bekönnyezik és nyel egy nagyot.
- Értem - motyogja. Veszek egy mély levegőt, hallom, hogy valaki jön.
- Mi ez a kiabálás? Már az utca végére lehet hallani - lép mellénk David.
- Mit keresel kint szentestén? - terelem a témát, nem hiányzik, hogy még ő is megtudja, aztán az egész szervezet erről beszéljen.
- Ilyenkor általában nyugodtak az utcák és sétálgatok. Úgysincs kivel karácsonyoznom - von vállat, majd Louis-ra néz. - Te sírsz?
Louis szó nélkül megfordul és elmegy.
- Bántott? - néz rám David, mire becsukom a szemem és megrázom a fejem. Megfordulok, hogy elinduljak haza, de megfogja a kezem és visszahúz magához. - Én csak... annyit szeretnék mondani, hogy boldog karácsonyt - mosolyog halványan.
- Boldog karácsonyt - súgom. Felnéz a hulló hópelyhekre, elmosolyodik, majd tekintetét az enyémbe fúrja és hideg kezével megsimítja az arcomat. Homlokát az enyémnek dönti és ajkai az enyémek felé közelednek, de észbe kapok és lehajtom a fejem. - Ne csináld - teszem a kezem a mellkasára és eltolom magamtól.
- Sajnálom - vakarja meg a tarkóját. - Ööö izé... majd... majd találkozunk - lép egyet hátra, s végignéz rajtam. Halványan bólintok, a kezemet a zsebembe teszem és elindulok haza.
A házak előtt sétálva hallom, hogy néhány helyen karácsonyi dalokat énekelnek, máshonnan gyerekek nevetése szűrődik ki. Mindenkinek boldog karácsonya van. Nekem is lehetne, Harry mellett. De nem, természetesen nekem most is közbe kellett jönnie valaminek, mint mindig, mikor azt hiszem, hogy végre boldog lehetek. Csak egyetlen napot kértem, ez olyan nagy szám?
Ahogy hazaérek, az előszobában leveszem a csizmámat és a kabátomat, amit felakasztok, majd benézek a nappaliba. Gemma, Des és Anne Luke-ot dajkálják, úgy tűnik, ők már valamennyire megnyugodtak. Luke-ot el kell fogadniuk, elvégre ő nem tehet semmiről. Felsóhajtok, s felmegyek az emeletre, benézek Harry szobájába. Az ágyán fekszik és a plafont nézi. Az ajtófélfának dőlve összefonom magam előtt a karom és ránézek.
- Louis-val találkoztál? - szólal meg. Halványan bólintok, mire felsóhajt. - Megmondtad neki a magadét?
- Meg - hajtom le a fejem. - De bár ne tettem volna. Elrontottam a karácsonyát - csuklik meg a hangom.
- Hé, ez nem a te hibád! Ő cseszte el, most már bűnhődjön! Én csak azt sajnálom, hogy a te karácsonyod sem olyan lett, mint akartad. Tudom, hogy már nagyon régóta készültél rá.
Halványan elmosolyodok, ellököm magam az ajtófélfától és bemászok mellé az ágyba. Fejemet a mellkasára hajtom, míg ő átkarol.
- Nekem jó ez a karácsony, mivel te itt vagy nekem - csukom be a szemem.
- És itt is leszek örökre - ad egy puszit a fejemre. Mosolyogva nézek fel a szemébe, majd gyengéden megcsókolom. Nyelveink lassú táncba kezdenek, miközben fölé mászok. Lassan végigsimítja a testemet, s egy kaján vigyor húzódik a szájára. - Belépés csak Harry-nek - fogja meg a fenekemet, mire kicsit kuncogni kezdek.
- Másnak nem is engedném - mosolygok.
- Még David-nek se? - néz a szemembe.
- Senkinek! - döntöm a homlokomat az övének. - Szeretlek.
- Én is szeretlek - ad egy puszit az ajkaimra. Az arcomat a nyakába fúrom, s simogatni kezdi a hátamat. - Nem fázol? - súgja egy idő után.
- De, egy kicsit - motyogom.  A takarót magunkra húzza, halványan elmosolyodok és a mellkasán fekve elalszok.

22 megjegyzés:

  1. Wow, ez nem semmi! Szegény Gemma, nem hittem volna, hogy Louis ilyet tenne,hiszen ő nem ilyen, vagyis csak azt hittem! De Luke biztos nagyon aranyos lehet! Igaza van Izzy-nek, az nem mentség, hogy Louis-nak hiányzott, cseppet sem! Szerintem David sántikál valamiben, hiszen mindig összefutnak, hogyha Isabel is kint van az utcán! Lehet, hogy még akkor is figyeli őt, amikor otthon van, vagy arra vár, hogy elhagyja a házat, és akkor lecsapjon rá! Nem tudom pontosan, de azt igen, hogy nem is kicsit gyanús nekem! Az utolsó része nagyon aranyos az egész része! Úgy látszik, hogy még lehet szép ez a karácsony Harry és Izzy számára! :) Nem értem, hogy Harry miért hozza fel mindig David-et, hiszen tudhatná, hogy tényleg csak az övé a terep Izzy-nél, hiszen nagyon szereti! :)
    Neked is NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT kívánok! :) Remélem, hogy mindent megkapsz, amire vágytál, mert megérdemled! :))
    Sok puszi, és ölelés, egyik örök olvasódtól: Timitől! ♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A történet elején még én sem gondoltam, hogy Louis egyszer ilyet fog tenni, viszont ez most valahogy beugrott. Luke amúgy nagyon aranyos, a későbbi részekben lesz róla szó. :) David-del kapcsolatban jók a megérzéseid, tényleg tervez valamit, viszont azt nem fogom elárulni, hogy mit! A következő részből már kiderül. :) A nap végére úgy-ahogy szép karácsonyuk lett, viszont ami az után következik, nem biztos, hogy túl jó lesz. De erről már tényleg nem mondok többet, nem akarom előre ellőni. :D
      Nagyon szépen köszönöm, és igen, mindent megkaptam, beleértve a világ legcsodálatosabb olvasóit is! :)
      Sok puszi! <333333

      Törlés
  2. Louis volt a legutolsó ember akiről ezt gondolni mertem volna.... az addig oké, hogy szakítottak Izzy-vel és még mindig szerette, de egy másik csaj karjaiba menekülni?! Harry és Izzy olyan édesek együtt.Szerintem is David valamit tervezhet, mivel folyton Izzy nyomában van ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elején még én sem gondoltam volna ezt Louis-ról, de most is próbáltalak ezzel meglepni titeket. Neked is jók a megérzéseid David-del kapcsolatban, de, hogy pontosan mit tervez, az a következő részben ki fog derülni és remélem, hogy azzal is megleplek majd titeket! :)

      Törlés
  3. Szia!
    Tudom, tudom eddig egyik fejezetedhez sem írtam komit, de csak nem régen találtam rá a blogodra. Először is: BOLDOG KARÀCSONYT! Bloggerként mondom, hogy nagyon jól írsz, imádom a sztoridat! Gemmának Louistól van gyereke?! Erre az volt a reakcióm, hogy telitorokból üvöüvöltöttem a párnámba, hogy: MI A FRANC?!?!?!?!?!!!!! Pont Boo Bearről nem gondolná az ember... Várom nagyon a következőt!
    Ölel:
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy idetaláltál, szeretettel üdvözöllek a blogomon! :) Köszönöm, neked is boldog karácsonyt kívánok! Nagyon aranyos vagy, boldog vagyok, hogy tetszik, köszönöm! Wow, örülök, ha ilyen reakciót váltott ki belőled ez az egész. :D Vasárnap hozom a következőt!
      Puszi!

      Törlés
  4. Szia megint!
    Nincs kedved benézni az én blogjaimra? Érdekelne a véleményed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Természetesen, amint lesz időm, benézek! :)

      Törlés
  5. Úúúristeeeen!!!:ooo Erre nem számítottam, még hogy Louis apa? És Gemma-tól..Úristen, alig bírom felfogni! És mi az, hogy nem is akarta...most haragszom rá, de nagyon!:P
    Iszonyatosan jó rész lett!! Várom a köviit! Siess vele<3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog vagyok, ha erre nem számítottál és sikerült meglepnem. :) Elhiszem, hogy haragszol rá, viszont szerintem Louis-ra sokáig nem lehet haragudni, legalábbis én nem tudok. :$
      Köszönöm szépen, vasárnap hozom a következőt! :) <3

      Törlés
  6. Waow...Louis Luke apja? :O Legelső reakcióm: Mi a FENE?! És még Louis volt olyan kö*ög hogy ott hagyta őket ? Hát megérdemelte hogy Izzy kiosztotta és az ő baja h szar karácsonya lesz! Ezt nem gondoltam volna róla,szerintem nem csak Izzy csalódott benne hanem mindenki.. Azért remélem hogy meggondolja magát és segít felnevelni a kicsi Luke-ot. :)
    De azért az vicces h David még mindig próbálkozik :D Nem adja fel egy könnyen :D Tuti hogy még egyszer galiba lesz abból hogy túl messzire megy és Harry kitekeri a nyakát :DD
    Erre megérte várni tényleg :D Ismét nagyon jó rész lett *-*
    Imádom a blogod és nagyon várom már az új részt :) <3 <3
    Puszi: Zsófi
    <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült ennyire meglepnem téged! :) Louis tényleg megérdemelte, hogy Izzy kiosztotta őt, és ezzel kapcsolatban még a következő fejezetben lesz pár dolog. Talán egyszer meggondolja magát, és segít felnevelni Luke-ot, ezt még egyelőre én sem tudom pontosan. :D
      Az biztos, hogy galiba lesz abból, hogy David követi Izzy-t, viszont, hogy pontosan milyen, az a következő részből derült ki. :D
      Nagyon szépen köszönöm, én pedig téged imádlak! <33 Vasárnap hozom a következőt!
      Puszi!

      Törlés
  7. De jo lett!!! Koszonom ezt a karacsonyi ajandekot!!! 😍❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Köszönöm szépen én is, hogy vagytok nekem! :) <33333

      Törlés
  8. Kedves ~E!

    Ezzel, hogy Louis az apja a gyereknek, nagyon megleptél. Hihetetlenül nagyot csalódtam benne. A fordulattal meghoztad életem legizgalmasabb karácsonyát! <3 Köszönöm! <3

    Kellemes Karácsonyt:
    Angel . xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Angel!
      Örülök, hogy megint sikerült meglepnem téged. :) Jaj, ha tényleg sikerült a legizgalmasabb karácsonyodat meghoznom, akkor nagyon boldog vagyok! <33
      Kellemes ünnepeket! :)

      Törlés
  9. Sziaa :) Eőször is bocsi hogy ilyen későn írok de nem nagyon volt időm :(
    Imádtam a részt :) Nem hittem volna hogy Louis Gemma fiának az apja !!
    Köszönöm a Karácsonyi ajándékot :DD
    Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon várom a következő részt ! :)

    U.i.: Nagyon Boldog Karácsonyt !! (utólag)

    Puszii : Reby :) <3 <3 <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ezért ne kérj bocsánatot, köszönöm, hogy írtál, és akármikor kommentelsz, én válaszolni fogok rá! :)
      Örülök, hogy tetszett a rész, és megleptelek azzal, hogy Louis az apja Gemma fiának.
      A következőt hétvégén hozom!
      Puszi! <333333
      UI: Köszönöm, neked is és boldog új évet is! :D

      Törlés
  10. Tádááá :)
    http://sok-felreertett-tevedes.blogspot.hu/2014/12/dij.html
    Nagyon imádom a blogod, hamar hozzad a következő részt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a díjat! Örülök, hogy tetszik, hétvégén hozom a következőt! :)

      Törlés
  11. Hali!
    Van nálam egy karácsonyi ajándék, bár már elmúlt karácsony! :DDD
    http://targetpoint1.blogspot.hu/2014/12/elso-koszonom-szepen-dijat-alexa-taylor.html

    VálaszTörlés